Nagyra törő tervek az asztaliteniszezőknél, előtérben az olimpia

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.08.09. 17:46
null
Tóth Krisztina (balra) és Póta Georgina már biztos londoni résztvevő (Fotó: Imago)
Címkék
Világbajnokság rendezéséről is szóló, nagyra törő terveket szövöget Pákh Imre, a Magyar Asztalitenisz-szövetség (MOATSZ) májusban megválasztott új elnöke, aki szerint új alapokra kell helyezni a sportágat.

 

Az Egyesült Államok és Budapest között ingázó magyar üzletember – a Munkácsy Alapítvány elnöke – a MOATSZ keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: a szövetség vezetőivel legkésőbb szeptember végéig kidolgoznak egy középtávú koncepciót, amelyben fontos szerepet kap majd az utánpótlás fejlesztése, és az iskolai pingpong újraindítása.

„A kívülállóknak úgy tűnhet, hogy a sportág itthon már csak a hagyományaiból él. A harminc évvel ezelőttihez képest az egyesületek száma húsz százalékra csökkent, az utánpótlás-nevelés pedig szinte elhalt – mondta az elnök. – Emiatt szemléletváltásra van szükség, amelyben én is tevékeny szerepet kívánok vállalni. Az elnök hatásköre a jövőben kiszélesedik, az eddigieknél aktívabban akarok részt venni az operatív feladatokban, és szeretném, ha felállna egy kisebb létszámú, de hatékonyabb elnökség. Közvetlen kapcsolatot szeretnék ápolni az egyesületi vezetőkkel, néhány klubot már meg is látogattam, és mindenhol egyformán probléma az anyagi források hiánya."

Pákh hangsúlyozta: a Magyar Olimpiai Bizottság és a szponzorok támogatásával, magántőke bevonásával szeretnék megerősíteni a sportág anyagi bázisát, illetve el akarják érni, hogy az Ormai László Csarnok közép-európai edzőközponttá fejlődjön, s a változtatások nyomán egy-két éven belül jelentős és látványos javulásra számít. Elhangzott az is, hogy Budapest januárban Pro Tour-verseny házigazdája lesz, és 2015-ben – vagy ahogy a vezetők az MTI érdeklődésére fogalmaztak, leginkább 2016-ban – világbajnokságot is rendezne a MOATSZ.

Jelenleg azonban a minél jobb ötkarikás szereplés a legfontosabb feladat. A jövő évi londoni olimpiára Póta Georgina és Tóth Krisztina már kvalifikálta magát, Téglás Péter szövetségi kapitány pedig reméli, hogy Lovas Petra – s ezzel együtt a csapat – is kvótát szerez. Ehhez utóbbinak a jövő áprilisi európai kvalifikációs versenyen kell jól szerepelnie, az első 11 között végeznie. A férfiakat irányító Harczi Zsolt legalább egy ötkarikás indulási jog kiharcolásában bízik.

A sajtótájékoztatón részt vett Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke is, aki azt mondta: igyekeznek biztosítani a para-asztaliteniszezők felkészülésének feltételeit, s jelenleg három-négy versenyzőnek van reális esélye arra, hogy kijusson a 2012-es londoni paralimpiára.

Legfrissebb hírek

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
46 perce

Keddi sportműsor: vb-selejtező a portugálok ellen

Minden más foci
55 perce

Nem mindig a favorit győz – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
56 perce

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
56 perce

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
57 perce

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
1 órája

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
1 órája

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2 órája
Ezek is érdekelhetik