Lósport: Dózi Anglia és Németország helyett kétszer futhat Párizsban

2011.08.16. 11:20
Címkék
Overdose vélhetően belerúgott az istálló oldalába, ezért egy időre le kellett állítani, nem dolgozhatott. Így pedig nem lehetett volna tisztességgel felkészíteni az augusztus végi baden-badeni versenyre. Mikóczy Zoltán elmondta a PannoniaOverdose.hu-nak, hogy az őszi szezon fő célja továbbra is az az október 2-i Group I-es Prix de l'Abbaye Párizsban, amelyen 2008-ban lova elsőként ért célba, ám a futamot érvénytelenítették. Mikóczy szeptember 11-ére nézett ki Dózinak egy előkészítő futamot ugyanazon a párizsi pályán.

„A baden-badeni versenyt céloztuk meg, és a terveket is ennek megfelelően állítottuk össze, mára azonban bizonyossá vált, hogy Overdose nem indulhat rajta. Vélhetően ugyanis belerúgott az istálló oldalába, ami miatt néhány napra le kellett állítani, nem dolgozhatott, így pedig nem tudtuk volna tisztességesen felkészíteni a versenyre" – mondta Mikóczy.

Legfrissebb hírek

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

Kosárlabda
1 órája

Két gyors gól után nem volt visszaút – Sárpátki Tamás

Jégkorong
1 órája

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
1 órája

Novemberben Budapesten lesz az Európai Ökölvívó-szövetség kongresszusa

Ökölvívás
1 órája

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
1 órája

Tombolt a Verstappen-láz a nürburgringi 24 óráson

F1
1 órája

Két év múlva Reimsből rajtol a Tour de France mezőnye

Kerékpár
1 órája

ILCA Eb: Érdi Mária kilencedik az első nap után

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik