Evezős vb: a Simon, Juhász duó karnyújtásnyira a kvótától

2011.08.30. 15:56
Címkék
A Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes bejutott a középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé a szlovéniai Bledben zajló olimpiai kvalifikációs evezős-világbajnokságon, így már csak egy riválisát kell megelőznie ahhoz, hogy kvótát szerezzen az országnak a jövő évi, londoni játékokra.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a magyar kettős kedden remek versenyzéssel megnyerte reményfutamát, így magabiztosan lépett tovább. Legközelebb pénteken szállnak vízre a fináléba, azaz a legjobb hat közé kerülésért.

A szintén olimpiai számban indult Elekes Szilveszter, Hermann Róbert kétpárevezősnek nem sikerült jól a reményfutam, az utolsó, negyedik helyen ért célba, így a folytatásban – szerdán – csak az alsóházi középdöntőben, a 13-24. helyért harcolhat, és már biztosan nem szerezhet ötkarikás indulási jogot (ehhez az első 11 között kellett volna zárnia).

Simonékhoz hasonlóan bekerült a legjobb 12 közé a könnyűsúlyú egypárban érdekelt Hajdú Zsuzsanna is, miután ő is megnyerte reményfutamát. A fogyatékosok között versenyző Lengyel Mónika ötödik lett második pályáján, s a csütörtöki B fináléban is nehéz dolga lesz, ha a paralimpiai kvótát érő első kettő között akar zárni.

Szerdán Elekesék mellett két magyar egység száll vízre Bledben: a könnyűsúlyú négypárok között a Pozsár Bence, Matyasovszki Dániel, Markgrúber Balázs, Kitka Gergely kvartett a reményfutamban, a Varga Tamás, Galambos Péter könnyűsúlyú kétpárevezős pedig az úgynevezett negyeddöntőben (a legjobb 24 között) küzd majd. Utóbbi egység olimpiai kvótáért is harcol.

A jövő évi, londoni helyek legnagyobb része ezen a regattán kel el, a fennmaradó kvóták sorsáról regionális viadalok, majd legvégül a jövő májusi, luzerni kvalifikációs verseny dönt. A vb-n nem személyek, hanem egységek szereznek indulási jogot, a további viadalokon azonban már személyre szólóak lesznek a kvóták.

A még esélyes két magyar egységnek egyformán az első 11 között kell zárnia az indulási jog megszerzéséhez.

Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
6 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
6 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
6 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
7 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
7 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik