Öttusa Eb: hatvanketten a harminchat döntős helyért a férfiaknál

MTI MTIMTI MTI
2011.07.28. 10:36
Címkék
Két csoportban összesen hatvanketten küzdenek csütörtökön azért, hogy bejussanak a szombati férfidöntőbe az öttusázók angliai Európa-bajnokságán.

A tét ezúttal a szokásosnál nagyobb, ugyanis a finálé résztvevői közül nyolcan olimpiai kvótát szereznek.

A magyar csapatot a 2009-ben egyéni világbajnok Marosi Ádám, az idén a Világkupa-döntőn aranyérmes – és ezzel már ötkarikás részvételi lehetőséghez jutott – Kasza Róbert, valamint Demeter Bence alkotja, az egyéni induló Tibolya Péter. A sorsolás alapján Marosi és Tibolya az A, Kasza és Demeter pedig a B-csoportba került. Előbbiek vívással kezdenek, aztán úsznak, utóbbiak számára fordított a menetrend, végül a mezőnynek mindkét fele a kombinált számban versenyez. A program magyar idő szerint 18 óra körül zárul.

A Londontól délkeletre fekvő Gillingham Medway Park nevű sportközpontjában minden egy helyen van, az uszoda és a vívóterem mellett, az atlétikai centrumban alakították ki a lovas pályát, jelölték ki a futópályát, illetve építették fel a lőteret.

Legfrissebb hírek

A Barcánál kiderítették, hogy Frenkie de Jong sérülése súlyosabb, mint azt a hollandok gondolták

Spanyol labdarúgás
31 perce

Cibla Flórián remek gólja döntött, a Debrecen előnnyel utazhat Örményországba

Európa-konferencialiga
36 perce

El-selejtező: Twente–Ferencvárosi TC

Európa-liga
38 perce

Konferencialiga: Paks–Panathinaikosz

Európa-konferencialiga
40 perce

Négy aranyra hajt a győri kézilabdacsapat

Kézilabda
49 perce

Kl: koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
50 perce

Pintér Dánielt nem engedte el az Inter Miami az amerikai U20-as válogatotthoz

Minden más foci
1 órája

Az Ázsia-kupán még Morijaszu irányítja a japán labdarúgó-válogatottat

Foci vb 2026
1 órája