Dopping: a WADA a jövő héten egyeztet a klenbuterolos szabályról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.06.15. 10:39
Címkék
A fertőzött ételekben előforduló, ám tiltott teljesítmény fokozásra is alkalmas klenbuterolról tart a jövő héten tanácskozást a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA).

A montreali megbeszélésen szabályváltoztatás is szóba jöhet, hiszen amint azt Olivier Rabin, a WADA tudományos igazgatója kifejtette: mostanra világossá vált, hogy nem lehet minden klenbuterolos ügyet egyformán kezelni, már csak azért sem, mert néhány országban egyes fertőzött étel vagy hús tartalmazhat olyan koncentrációban klenbuterolt, ami már pozitív doppingtesztet eredményez.

A klenbuterol leghíresebb „áldozata" Alberto Contador spanyol kerékpáros. A háromszoros Tour de France-győztes a tavalyi viadalon akadt fenn. A nemzetközi szövetség azonnal felfüggesztette versenyzési jogát, hazája szövetsége azonban idén februárban felmentette, miután bizonyítottnak látta, hogy szennyezett húsétel okozta a problémát. A spanyol sztárkerekes doppingügyében a végső szót a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) mondja majd ki augusztusban.

A legfrissebb klenbuterolos ügy a mexikói labdarúgó-válogatottnál pattant ki, öt játékos szervezetében találtak ilyen szert, ám a mexikói szövetség jelezte: a Los Angeles-i Egyetem laboratóriuma a második teszten már nem mutatott ki klenbuterolt egyikőjüknél sem.

Dimitrij Ovtcharov német válogatott asztaliteniszező a China Openről visszatérve, tavaly augusztusban bukott meg a doppingvizsgálaton, de felmentették, amikor arra hivatkozott, hogy a Kínában evett fertőzött étellel jutott klenbuterol a szervezetébe.

Legfrissebb hírek

Redzic Damir Dunaszerdahelyről verekedte be magát a válogatottba – ilyen volt légiósaink ősze (II. rész)

Légiósok
8 perce

MacKinnon vezérletével nyert az Avalanche, kapusbravúrok és drámai végjátékok az NHL-ben

Amerikai sportok
23 perce

Bozsik József: Szeretünk sokat dolgozni a sikerért

Minden más foci
30 perce

Népsport: a franciák voltak a magyarok

Népsport
46 perce

Hatalmas hokibulival búcsúzik a Raktár utcai pálya

Hirdetés
1 órája

Nyolc magyar és három légiós szerepel az NB I őszi válogatottjában

Labdarúgó NB I
1 órája

A sor végén – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Sikeres visszatérés Janisztól; mindhiába Jokics újabb tripla duplája

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik