Asztalitenisz-vb: Kosiba két siker után két győzelemre a főtáblától

MTI MTIMTI MTI
2011.05.09. 11:59
Címkék
Kosiba Dániel második mérkőzésén is győzött a selejtezőben a Rotterdamban zajló egyéni asztalitenisz-világbajnokságon, s már csak két siker választja el attól, hogy a 128-as főtáblára kerüljön egyesben.

A fiatal magyar játékos – a vb honlapja szerint – hétfőn a hazai közönség előtt szereplő Koen Hageraats ellen diadalmaskodott 4:1-re, s így megnyerte hármas csoportját. A folytatásban – 14.30 és 17.30 órától – még két meccs vár rá a kvalifikációban. Következő riválisa még nem ismert.

Jakab János alanyi jogon tagja a legjobb 128 mezőnyének ugyanúgy, ahogy a nőknél Tóth Krisztina, Póta Georgina és Lovas Petra, ők mind a négyen selejtezős riválissal kezdenek majd kedden.

Párosban már hétfőn asztalhoz lépnek a magyarok: a vegyes duók 128-as táblájának első fordulójában a Jakab, Póta és a Kosiba, Lovas kettős is érdekelt lesz egy-egy kvalifikációból érkező rivális ellen. Férfi párosban Jakab és Kosiba az első helyen kiemelt Ma Lung (Ma Long), Hszü Hszin (Xu Xin) kínai kettős ellen, míg női párosban Tóth és Póta egy selejtezős duó ellen kezd majd – Jakabékhoz hasonlóan – kedden.

Az egynemű párosok küzdelmeinek főtáblája 64-es.

ROTTERDAM, EGYÉNI ASZTALITENISZ-VB
VEGYES PÁROS, 1. FORDULÓ
Jakab János, Póta Georgina–Rodriguez, Vega (chilei) 19.45 óra
Kosiba, Lovas Petra–Jang, Ri Mi (észak-koreai) 20.30 óra
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
3 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
3 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
3 órája

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
4 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
4 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
4 órája
Ezek is érdekelhetik