A férfiaknál 104 fős részvételi csúcs a százhalombattai vk-n

2011.05.03. 15:31
null
Kasza Róbert első idei vk-versenyén áll rajthoz (Fotó: NS-archív)
Címkék
Soha nem látott létszámú férfimezőny verseng majd a csütörtöktől vasárnapig tartó százhalombattai öttusa-világkupán: az erősebbik nemet 104 sportoló képviseli. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány a viadal keddi sajtótájékoztatóján többek között arról beszélt, hogy ennél csak világbajnokságon indultak többen, világkupa-fordulón még sosem.

A női mezőny ugyancsak számottevő lesz, 74-en küzdenek a döntőbe jutásért, azt követően pedig az érmekért. Az idei vk-sorozat harmadik állomásán 36 ország öttusázói szerepelnek, a hazai versenyzők húszan lesznek.

A szövetségi kapitány a felvezető eseményen elmondta, hogy a magyarok számára Eb- és vb-válogatónak minősül a verseny, de egyébként is érdemes mindenkinek jól teljesítenie, mert a sorozat végén, a világkupadöntőben már olimpiai kvótát osztanak, márpedig a fináléba az egyes állomásokon megszerzett pontok alapján lehet bekerülni.

Százhalombatta most rendez először öttusa vk-t, a versenyeknek a szabadidőközpont ad otthon. Egymáshoz közel található az 50 méteres nyitott medence, a sportcsarnok és az a mesterséges tó, amelynek a partján a lovaglást és a lövészettel kombinált futást bonyolítják majd le.
Vezér Mihály polgármester a sajtótájékoztatón megemlítette, hogy jó másfél évtizede zajlik tudatosan, szisztematikusan a város imázsának alakítása, amelybe jelentős részben beletartozik sportesemények rendezése.

„Szeretnénk, ha a városról nem csak az jutna az emberek eszébe, hogy ez az ország energetikai központja. Az ipar mellett az idegenforgalmat is fejlesztjük, ehhez igyekszünk biztosítani az infrastruktúrát."

A Trigránit Világkupán csütörtökön a nők, pénteken a férfiak selejtezőjét rendezik – az első napon vélhetően két, a másodikon pedig három csoportban zajlanak a küzdelek –, majd szombaton és vasárnap a döntőket bonyolítják le a legjobb 36-36 öttusázó részvételével. A belépés a versenyekre ingyenes.

A májusi világkupák 1963-ig visszanyúló történetében döntő többségében férfiversenyeket rendeztek Magyarországon, és a mostani lesz az első alkalom, hogy az erősebb nem képviselőinek részvételével vidéken zajlanak a küzdelmek – a nők már korábban is gyakran megfordultak a fővároson kívül.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
3 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
3 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
3 órája

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
4 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
4 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
4 órája
Ezek is érdekelhetik