Lovassport: mégsem lesz az idén négyesfogat-hajtó Eb Budapesten

MTI MTIMTI MTI
2011.04.07. 16:34
Címkék
A korábbi tervekkel ellentétben idén augusztusban mégsem lesz négyesfogat-hajtó Európa-bajnokság Budapesten.

„A lassú döntéshozatal miatt a szövetség csak most kapta meg a hivatalos rendezési engedélyt. Az idő rövidsége nem teszi lehetővé egy nagyszabású, színvonalas, szakmailag megalapozott nemzetközi sportesemény szervezését” – olvasható a Magyar Lovassport Szövetség csütörtöki közleményében. A tervek szerint augusztus 18. és 21. között, a Városligetben rendezték volna meg a versenyt, a központi stadiont a műjégpályán alakították volna ki.

A szövetség ugyanakkor azt kérte, hogy 2013. augusztus 14. és 18. között, Budapest szívében, a Nemzeti Vágta kiemelt eseményeként rendezhesse meg a kontinensviadalt.

Az Eb feltámasztásának ötletét a magyarok vetették fel, ennek apropóját az adta, hogy jövőre lesz a 40. évfordulója a sportág első, éppen Budapesten rendezett Eb-jének. A nemzetközi szövetség, a FEI támogatta a verseny újbóli életre hívását, és felkérte a magyar szövetséget, hogy készítse el pályázatát, amelyet tavaly decemberben meg is kapott.

Az eddigi utolsó fogathajtó Eb-re 1981-ben került sor.

Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: ingyenes lesz a bejutás az Alba Fehérvár mérkőzéseire

Kosárlabda
19 perce

A Benficánál úgy számolnak, hogy Mourinho nem megy a Real Madridhoz – sajtóhír

Minden más foci
19 perce

Vereséggel kezdett a magyar férfiválogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb egyéni
24 perce

Erste Liga: kilenc nevezés érkezett a következő idényre

Jégkorong
26 perce

Az Atléticónál szeretnék BL-győzelemmel búcsúztatni Antoine Griezmannt

Bajnokok Ligája
1 órája

Négy pontot vontak le a Tiszakécskétől

Labdarúgó NB II
1 órája

Túl az ijesztő sérülésen – Knoester lett az idény legjobbja az Aberdeennél

Minden más foci
1 órája

Három MU-játékos közül választhat a Milan Leaóért cserébe – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik