Sportpolitika: több doppingellenes feladat több állami pénzből

2011.03.16. 19:17
Címkék
A tavalyinál 35 százalékkal több állami pénzből a korábbinál több feladatot fog ellátni a nemzeti doppingellenes szervezet, a HUNADO – derült ki a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkárságának szerdai közleményéből.

A NEFMI szakállamtitkársága által előkészített rendelet elfogadásával a szervezet – amelynek feladataira 2007-ben egy idén december 31-ig szóló közbeszerzési pályázatot írtak ki, ennek győztese a Tiszeker Ágnes vezette Magyar Antidopping Csoport (MACS) lett – hatásköre kibővül.

Többek között egyszerűsödik a sportolók adatszolgáltatási kötelezettsége, a holléti jelentést adók köre számottevően csökken, és a HUNADO a sportszövetségek helyett lefolytatja majd a dopping- és az előzetes felülvizsgálati eljárásokat. Ezen kívül átveszi a megszüntetett Nemzeti Doppingellenes Koordinációs Testület egyes feladatait, valamennyi érintett sportágra kiterjedően összeállítja az úgynevezett nyilvántartott vizsgálati csoporthoz tartozó (és ezzel fokozott doppingellenőrzésre számító) versenyzők körét, valamint a továbbiakban gondoskodik a tiltólista karbantartásáról, ezzel kapcsolatos tájékoztatási tevékenységet végez, s az aktuális tiltólistát honlapján közzéteszi.

„A MACS képes már most is a megnövekedett feladatoknak eleget tenni, hiszen eddig a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA kényszerített rá ilyen jellegű munkákra bennünket. Azt egyelőre senki sem tudja, mi lesz 2012. január 1-jétől, például írnak-e ki új közbeszerzési eljárást. Majd az állam eldönti” – nyilatkozta az MTI megkeresésére Tiszeker Ágnes.

Hangsúlyozta: az, hogy a vizsgálati csoportba tartozók köre számottevően csökkent, azt jelenti, hogy ésszerűsödik a kritériumrendszer.

„A MACS-nál eddig mintegy kétezer-ötszáz versenyző – például hetven sakkozó – volt regisztrálva mint ellenőrizendő személy, vagyis válogatott sportolók és a felnőtt első osztályú versenyek dobogósai. Most lesz kb. négyszáz ilyen versenyző, nekik kell majd a holléti papírokat kitölteni. Kiemelném: ez nem azt jelenti, hogy csak ezt a négyszáz versenyzőt fogjuk ellenőrizni! A jövőben is ellenőrizhetünk bárkit. Az állam által biztosított harmincöt százalékkal több pénz fedezni fogja a megnövekedett feladatokra szánt kiadásokat” – tette hozzá a MACS vezetője.

A NEFMI közleménye kitér rá, hogy a kormány által átalakított doppingellenes szervezetrendszer és szabályozás minden részletében megfelel a nemzetközi előírásoknak, és az EU-ból eddig 11 ország mondhatta el ezt magáról.

Czene Attila sportszakállamtitkár és Rune Andersen, a WADA nemzetközi jogharmonizációért felelős igazgatója között az ősszel kezdődtek meg az egyeztetések, és az állami sportirányítás a doppingellenes küzdelemben közreműködő szervezetekkel – például a MACS-csal is – együttműködve módosította az ezzel összefüggő magyar szabályozást és szervezetrendszert.

Legfrissebb hírek

A Sassuolo otthonában ért véget a Firenze nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
25 perce

Emil Nielsen tagadta a távozásáról szóló pletykákat

Kézilabda
40 perce

Nagy Benedek lelkének jót tesz, hogy klubjában érzi a bizalmat, ebből a válogatott is profitálhat

Kézilabda
53 perce

FIFPro: hat világbajnok spanyol jelölt az előző idény álomcsapatába

Minden más foci
1 órája

Pat Cortina lett az olasz férfi hokiválogatott szövetségi kapitánya

Jégkorong
1 órája

NB II: Diósgyőri VTK–Kecskeméti TE: fordítottak a vendégek

Labdarúgó NB II
1 órája

Tenisz: bravúr a hatszoros első a spanyolok ellen

Utánpótlássport
2 órája

Világcsúcsok születtek férfi 85 kg-ban mindkét fogásnemben és összetettben is a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2 órája