Sportlövészet: a sportági elnök „visszalőtt” Sidi Péterre

2011.03.17. 12:00
Címkék
A Digi Sport Reggeli Start című műsorában a Magyar Sportlövőszövetség elnöke, Krzyzewsky Miklós világbajnokunk, Sidi Péter múlt heti nyilatkozataira reagált.

„Sidi Péter velem azt közölte, hogy ő tavaly 18.5 millió forintba került – jelentette ki az elnök. – Ez az összeg fedezte az edzőtáborokat, az utaztatást, valamint a versenyek költségeit. Ennek zömét a sportszövetség állta, a fennmaradó részt pedig Sidi egyesülete, illetve a szponzorok finanszírozták. Ha ezt az összeget vesszük alapul, akkor tíz-tizenkét versenyző esetén ez kétszázmillió forint. Ez hatalmas összeg, ami nem tartalmazza a működési költségeket, az utánpótlás finanszírozását, a fizetéseket és a lőterek működtetését.”

A sportvezető szerint példátlan a magyar sportban, hogy egy olyan versenyző, akire a sportág az elmúlt tíz évben a legtöbb pénzt fordította, ilyen gátlástalanul szembeszáll a szövetséggel.

„Két hete beszélgettem Sidi Péterrel, és egy szót sem szólt ezekről a problémákról. Nem mondom, hogy barátságosan beszélgettünk, elmondta, mivel nem ért egyet, de a vádak, amelyek a sajtóban elhangzottak, nem kerültek szóba, mert nagyon jól tudja, hogy valótlanok. Igenis van felkészülési tervünk, és szerveztünk edzőtábort is, az utóbbit például ő mondta le. Sidi Péter másfél órát ült nálam, és ekkor elsősorban pénzkérdésről volt szó, egyébként Sidi Péternél általában pénzkérdésről van szó. De akármilyen öntörvényű ember, ez nem jogosítja fel őt, hogy hazudjon és rágalmazza a szövetség vezetőit. Molnár Zoltán MOB-főtitkárt kétszer is kértem, fékezze meg Sidit, feltételezem, ő tudna hatni rá, hiszen a szövetséget megkerülve állandóan a Magyar Olimpiai Bizottságba jár.”

A következményekről szólva az elnök elmondta, nem tudja, hogy lesznek-e szankciók, ez a hétfői elnökségi ülésen kerül szóba.

„Hammerl László alelnök fel van háborodva Sidi Péter stílusán. Ha fegyelmit indítunk, a fegyelmi bizottság dönt erről, de úgy gondolom, ez nem veszélyezteti Sidi Péter olimpiai részvételét.”

A sportvezető elmondta, még nincs szerződés a szövetség és az olimpiai bizottság között, így nem tudja, mikor érkezik meg az idei támogatás.

„Ötmillió forint előleget kaptunk, mert rendeztünk egy győri nemzetközi versenyt, részt vettünk a müncheni viadalon is, illetve huszonkét fővel voltunk kint a légfegyveres Európa-bajnokságon. A főtitkár úr azt mondta, most készülnek a szerződések, és kell még néhány hét, mire átutalják a pénzt. A héten kapunk újabb előleget. Azonban ez kevés lesz, hiszen nagy versenyek sorozata jön, amelyek jelentős része még nincs kifizetve.”

Legfrissebb hírek

A Sassuolo otthonában ért véget a Firenze nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
24 perce

Emil Nielsen tagadta a távozásáról szóló pletykákat

Kézilabda
39 perce

Nagy Benedek lelkének jót tesz, hogy klubjában érzi a bizalmat, ebből a válogatott is profitálhat

Kézilabda
51 perce

FIFPro: hat világbajnok spanyol jelölt az előző idény álomcsapatába

Minden más foci
1 órája

Pat Cortina lett az olasz férfi hokiválogatott szövetségi kapitánya

Jégkorong
1 órája

NB II: Diósgyőri VTK–Kecskeméti TE: fordítottak a vendégek

Labdarúgó NB II
1 órája

Tenisz: bravúr a hatszoros első a spanyolok ellen

Utánpótlássport
2 órája

Világcsúcsok születtek férfi 85 kg-ban mindkét fogásnemben és összetettben is a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2 órája