MOB: a tavalyihoz képest tizenkétszeres költségvetés áll rendelkezésre

2011.03.04. 13:40
Címkék
A Magyar Olimpiai Bizottság a tavalyihoz képest tizenkétszeres költségvetéssel gazdálkodhat, a pénzek mögött feladatok, kötelességek és felelősség van – jelentette ki Borkai Zsolt, a MOB elnöke pénteken, a szervezet győri kihelyezett elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatóján.    

Borkai elmondta, többek között a MOB idei költségvetéséről tárgyalt a vezetés, és a Győrött elfogadott javaslatot terjeszti majd a március végén esedékes közgyűlés elé. A MOB több mint hatmilliárd forinttal gazdálkodhat 2011-ben, ez tizenkétszerese a tavalyinak. A köztestületek és a sportági szakszövetségek a MOB-on keresztül nem automatikusan kapják meg a pénzeket, azokat csak a beadott szakmai tervek alapján fizetik ki.

A MOB elnöke hozzátette: javasolta, hogy az öt látványsportág (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, jégkorong, vízilabda) mellett a MOB is kerüljön be a kedvezményezettek körébe. Ehhez az Országgyűlés jóváhagyása szükséges. Borkai úgy tudja, hogy az Európai Unió Brüsszelben még ebben a félévben foglalkozik a sporttámogatások után igénybe vehető társaságiadó-kedvezményről szóló magyar törvényjavaslattal. Jelezte, amennyiben elfogadják azt, a hazai önkormányzatoknak is át kell gondolniuk eddigi sporttámogatási rendszerüket, hiszen nagyrészt ugyanezeket a sportágakat segítik.

Legfrissebb hírek

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
4 perce

Bódog Tamás: Nem szégyen kikapni Újpesten, de nem jó érzés

Labdarúgó NB I
6 perce

NHL: rekordközelben a Carolina kapusa

Amerikai sportok
21 perce

Letört a trófea füle, avagy újabb két csapat jutott be a következő BL-mezőnybe

Minden más foci
24 perce

Gasly és Colapinto is utólagos büntetést kapott

F1
31 perce

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
1 órája

Doncic óriási formában játszik, megint NBA-kuriózummal szolgált

Amerikai sportok
1 órája

Tudta, hogyan kell megbolondítani a védőket – Kiss Sándor 70 éves

Labdarúgó NB I
1 órája