Tömegsport: öt távon kilenc számban rajtolnak a Balaton Maratonin

2010.11.18. 10:43
Címkék
Szombaton Siófokról rajtol a Budapest Sportiroda szezonzáró futóeseménye, a 7. Intersport Balaton maratoni és félmaratoni. A versenyen öt távon kilenc számban állhatnak rajthoz a résztvevők, akik az ország valamennyi megyéjéből érkeznek a 2010-es év utolsó, legnagyobb futóeseményére. A viadalon a maratoni és a félmaratoni mellett harmad-, hatod- és negyedmaratonin indulhatnak a sportolók.

A Balaton maratonit 2004-ben rendezték először, akkor 700-an vettek részt a szezonzáró futáson. Tavaly 2300-nál is többen neveztek, ami azt jelenti, hogy a kezdetektől a legutóbbi versenyig megháromszorozódott a résztvevők száma. A futók mellett szurkolók, barátok, rokonok érkeznek a Balaton maratonira, így 3000-3500 vendég lehet Siófokon a november 20-21-i hétvégén. Kétharmaduk az egész hétvégét a városban tölti.

Amellett, hogy a BSI Siófokon zárja a futószezont, a tavasszal ugyaninnen indul a tavaszi-nyári futószezon első eseménye, a 4. BSI Balaton és fél-Balaton szupermaratoni mezőnye: 2011. március 17-20. között újból futók veszik birtokukba a Balatont, a holt szezonban is újabb jelentős turisztikai forgalmat generálva.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
4 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
4 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
5 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
5 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
5 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
5 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
5 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
5 órája