Jótékonyság: az íjászok is segítettek a vörös iszap károsultjainak

2010.11.18. 11:06
Címkék
A devecseri gyerekek részére gyűjtöttek „speciális adományt” az összefogás jegyében a mogyoródi Szent László Íjászegyesület kicsinyei és nagyjai. Mindenki részt vehetett egy nyílt edzésen, ahová a belépő egy tábla csokoládé, édesség volt, amivel a mintegy félszáz résztvevő segíti a nehéz körülmények közé került devecseri fiatalokat.

Példamutató összefogásukkal szerették volna megmutatni, hogy a gyerekek, még ha a maguk módján is, de tudnak segíteni, csak akarni kell. Hamarosan személyesen juttatják el képviselőik, edzőjük és az egyesület elnöke, Kamarás Szilárd segítségével a speciális adományt a rászorult kis íjászoknak, fiataloknak Devecserre.

Korábban már szerveztek gyűjtést szűkebb lakóközösségükben, és több raklapnyi egészségügyi papírt, papírzsebkendőt és kb. 600 kg száraztésztát juttattak el a vörös iszap által sújtott települések lakói részére.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
4 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
4 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
5 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
5 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
5 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
5 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
5 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
5 órája