Hegyikerékpár: Blazsó Márton és Dósa Eszter is átvette a díját

Vágólapra másolva!
2010.11.22. 15:38
Címkék
Díjátadó gálával zártak a hazai hegyikerékpárosok, a hétvégén adták át a T-Mobile Top Maraton sorozat összetett eredmények alapján legjobbaknak járó díjakat; a szövetség a csapatok közt hirdetett sorrendet. A sorozatot a felnőtteknél Blazsó Márton és Dósa Eszter, a csapatversenyt – amelybe a sorozaton kívül más események eredményei is beleszámítanak – 2009-hez hasonlóan a Cube-Csömör nyerte.



A T-Mobile Top Maraton sorozat népszerűségére jellemző, hogy az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan – a kedvezőtlen időjárás ellenére – az idén is több mint másfél ezer kerekes nevezett az egyes állomásokra; a családtagokkal, barátokkal, a T-Mobile Természetjáró Túrán, a gyermekfutamokon és egyéb kísérőrendezvényeken résztvevőkkel együtt több ezer főt számláltak az események.

A felnőtteknél Blazsó Márton két második, egy harmadik és egy negyedik hellyel 2009 után ismét megnyerte az összetettet; csakúgy, mint Dósa Eszter, aki négy elsőséggel, százszázalékos győzelmi teljesítménnyel végzett a tabella élén. A szervezők mintegy 30 kategóriában díjaztak.

A gálán sikert aratott a „Csak egy lépésre a világszínvonal. De mekkorára?” – című beszélgetés, amelynek főszereplője Benkó Barbara, Parti András és Buruczki Szilárd volt.

A díjkiosztó alkalmával hirdette ki a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség a hegyikerékpáros szakágak 2010-es eredményeit figyelembe vevő hazai ranglisták alapján számított csapatsorrendet. A szövetségi versenyrendszerben 127 klub közül a tavaly is legtöbb pontot gyűjtő Cube-Csömör végzett az élen a KTM Team-Erste Leasing és a Pilis Cross Country Club előtt.

A sorozat jövőre folytatódik, Tarnai Csaba Szilvásváradon május 29-én, Harangvölgyi András a Duna Maratonon július 3-án, Nagy Ádám a Bükk Maratonon augusztus 7-én, végül Eisenkrammer Károly a Mátra Maraton alkalmával augusztus 28-án várja a kerekeseket.

 

 HEGYIKERÉKPÁR
Csapatrangsor, 2010: 
1. Cube-Csömör
2. KTM Team-Erste Leasing
3. Pilis Cross Country Club
4. Bringabanda SC
5. Merida Maraton Team-CST
6. 2GP Limit Team. 
A T-Mobile Top Maraton sorozat összetett győztesei 2010-ben: 
Felnőtt férfi hosszútáv:
1. Blazsó Márton (Bringabanda SC-Haibike), 1030 pont
2. Buruczki Szilárd (Magellan-Kőbányai TC), 870 pont
3. Horváth Attila Vilmos (Cube Csömör), 850 pont 
Felnőtt női középtáv:
1. Dósa Eszter (Vitalitás SE-Golyán Kerékpár-Scott-X-IONT), 1200 pont
2. Rozsnyai Mariann (Meditech www.deviantmb.hu), 950 pont
3. Módos Gabriella (Merida Maraton Team-CST), 810 pont
További felnőtt győztesek:
Középtáv: Béla Attila (LTV Merida Racing),
Rövidtáv: Bene Zoltán (Gödöllői SK) és Koós Brigitta (Salgótarjáni HKE)
További kategóriagyőztesek: Kis József (Merida Maraton Team-CST), Böhm Lajos (KTM-Erste Leasing), Molnár János (Trek Józsefhegyi SE), Horváth Ágnes (Meditech SC), Rusovszky Gábor (Gödöllői SK), Cseh Veronika (KTM-Erste Leasing), Simonyi Ákos (Cube Csömör), Kovács Gergő (Cube Csömör), Perlaky Erik (Vitalitás SE-Golyán Kerékpár), Urbán Réka (BVSE), Dallos Kornél (Tatanka Racing Team), Mozsdényi Petra, Csányi László (Festo-AM SE), Polereczky Éva, Démi József (KTM-Erste Leasing), Czibók Csilla, Kondacs Mihály M. (Szegedi KSC), Brogli Réka (X2S-Kona Team), Mellau Ádám (Bringabanda SC), Bódán Zsófia, Bencsik Ákos (Giant Gyömrő), Kruppa Evelin (Continental JBike Team).

 

 

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
4 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
4 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
5 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
5 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
5 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
5 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
5 órája
Ezek is érdekelhetik