Gyurta, Verrasztó: 3-3 arany nyitányként

Vágólapra másolva!
2010.11.12. 20:20
null
Verrasztó Evelyn (jobbra) „jól elvolt" Mutina Ágnessel (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
Két triplázással indult az úszók százhalombattai rövidpályás országos bajnoksága: az első napon Gyurta Dániel és Verrasztó Evelyn egyaránt három-három aranyérmet szerzett – két egyéni és egy váltószámban bizonyultak a legjobbnak.

 

Különösen Gyurta 200-as eredménye remek: 2:06.34-es ideje – jóval a csúcsformán innen – a világranglistán a 9. helyre jó, Európában pedig az idei második legjobb. „Elégedett vagyok, jól ment, bár a délelőtti tapasztalatok alapján kicsit hosszabbra akartam nyújtani a víz alatti tempókat, emiatt viszont egyszer sem jött ki jól a fal, mindannyiszor fél tempó hiányzott, meglehet, ez is meglátszott az időeredményen. Ettől függetlenül azt gondolom, a lehető legjobb úton haladunk" – mondta magabiztosan a világ- és Európa-bajnok.

„Bónuszként" 50 méteren is nyert – a család még egy aranyat szállított, hiszen öccse, Gergely 400 gyorson diadalmaskodott –, továbbá győzelemhez segítette a Jövő SC váltóját, amely rendkívül izgalmas versenyben, centikkel előzte meg a Kőbánya SC kvartettjét.

Utóbbiak soraiban ott tempózott Cseh László is, aki igen magabiztosan lett első 200 vegyesen, majd később 200 mellen egy bronzérmet is szerzett. „Így fest, amikor nulla formában, hullafáradtan, edzésből jőve versenyzek – értékelte teljesítményét Cseh. – Ennél már csak jobb jöhet, és remélem, jön is."

A hölgyeknél Verrasztó Evelyn remekelt, nagyszerű teljesítménnyel nyerte a 200 méteres vegyesúszást és a 100 méteres gyorsúszást – rajta kívül egyéniben Jakabos Zsuzsanna duplázott, aki 50 gyorson és 200 háton bizonyult a legjobbnak. Verrasztó az első napot így foglalta össze: „Az első száz méter tetszett vegyesen, a második nem, akkor eléggé besavasodtam, ilyenkor meg nagyon tud fájni minden. Száz gyorson viszont egész jól elvoltunk Mutina Ágival, szórakoztató volt egymás mellett repeszteni..."

ÚSZÁS, RÖVIDPÁLYÁS OB 
FÉRFIAK
A BAJNOKOK:
50m gyors: Takács Krisztián (Dunaferr-DVSI) 22.47
50m mell: Gyurta Dániel A Jövő SC Veolia) 28.24
100m hát: Szilágyi Ádám (Százhalombattai VSE) 53.83
200m mell: Gyurta Dániel (A Jövő SC Veolia) 2:06.34
200m vegyes: Cseh László (Kőbánya Sport Club) 1:57.68
400m gyors: Gyurta Gergely (A Jövő SC Veolia) 3:48.59
4x50m vegyesváltó: A Jövő SC Veolia (Verrasztó Dávid, Hős Péter, Gyurta Dániel, Bátka Bálint) 1:41.18 
 
NŐK
A BAJNOKOK:
50m gyors: Jakabos Zsuzsanna (ANK Úszóklub Pécs) 25.72
100m gyors: Verrasztó Evelyn (A Jövő SC Veolia) 54.38
100m mell: Sztankovics Anna (A Jövő SC Veolia) 1:10.16
200m hát: Jakabos Zsuzsanna (ANK Úszóklub Pécs)  2:08.89
200m vegyes: Verrasztó Evelyn (A Jövő SC Veolia) 2:09.99
4x50m gyorsváltó: A Jövő SC Veolia (Joó Sára, Tompa Orsolya, Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn) 1:46.11
Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
23 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
50 perce

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
1 órája

Nádas Bence: Jó formában az ember kívánja, hogy végre fájjon

Kajak-kenu
1 órája

Szavazzon, ki nyerje meg a 2025-ös Aranylabdát!

Minden más foci
1 órája

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

Csatárral erősít a Milan; nagy bejelentések a Leverkusennél – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik