Cselgáncs Vk: Mészáros arany-, Bor ezüst-, Joó bronzérmes Moszkvában

2010.07.04. 19:33
Címkék
Mészáros Anett (70 kg) arany-, Bor Barna (+100) ezüst-, Joó Abigél (78) pedig bronzérmet nyert vasárnap az olimpiai kvalifikációs cselgáncs Világkupa hétvégi állomásán, a moszkvai Grand Slam-viadalon.

A 154 ezer dollár összdíjazású verseny honlapja szerint az idén Európa-bajnok Mészáros az orosz Jekatyerina Gyenyiszenkovát és a német Iljana Marzokot is ipponnal verve jutott be az elődöntőbe, ahol vazaarival búcsúztatta a nyolc Vk-éremnél tartó francia Mylene Chollet-t. A fináléban a világbajnok holland Edith Bosch várt rá, akit kétszer megintettek, így Toncs Péter honvédos tanítványa jukóval győzött, és aranya mellé ötezer dollárt kapott.

Bor az előcsatározások során az Eb-első francia Mathieu Bataille-t, az orosz Szoszlan Dzsanajevet és a brazil Rafael Silvát is ipponnal "intézte el", majd ugyanerre a sorsra jutott a négy között a dél-koreai Kim Szu Van, aki leszorítással maradt alul. A nap utolsó meccsén a hatszoros Afrika-bajnok egyiptomi Iszlam el-Sehabi sokáig jukóval vezetett a paksi "nehézfiú" ellen, aki 2 mp-cel a vége előtt kiegyenlített. Az aranypontig tartó hosszabbítás nem hozott értékelhető akciót, végül a bírók a riválist hirdették ki győztesnek, Bor pedig háromezer dollárral vigasztalódhatott.

Az idén ugyancsak Európa-bajnok Joó a dél-koreai Cseong Gjeong Min és a kanadai Amy Cottonon "keresztül" került az elődöntőbe, ahol viszont ipponnal kikapott a kínai Jang Hsziu Litől (Yang Xiuli). A KSI versenyzője bronzérme mellé 1500 dollárt vehetett át.

A zárónap többi magyarja közül ifj. Nagysolymosi Sándor (81), Csoknyai László (81), Madarász Tamás (90), Hadfi Dániel (100) és Farkas Bálint (100) egyaránt helyezetlenül zárt.

Szombaton Ungvári Miklós (66) bronzérmet nyert, Karakas Hedvig (57) pedig ötödik lett az orosz fővárosban, ahol 55 ország 493 dzsúdósa versengett.

Legfrissebb hírek

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
16 perce

Női vízilabda ob I: az UVSE megnyerte a BVSC elleni rangadót

Vízilabda
36 perce

Visszalépett a WTA-vb-től Jelena Ribakina

Tenisz
43 perce

A második félidőben Mbappé is betalált, már három góllal vezet a Real Madrid Valenciában

Spanyol labdarúgás
44 perce

Vereséggel zárta a magyar hokiválogatott a NEK-et

Jégkorong
50 perce

Női vízilabda Konferenciakupa: megvan a Győr első győzelme

Vízilabda
55 perce

A MÁV Előre vendégeként nyert a Pénzügyőr a férfi röpi Extraligában

Röplabda
1 órája

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
1 órája