Triatlon: a környezetvédelem jegyében rendezik a budapesti vb-t

MTI MTIMTI MTI
2010.04.27. 12:46
Címkék
„Zöld Triatlon" néven a környezetvédelem jegyében rendezik meg a sportág világbajnoki sorozatának szeptember 8. és 12. között esedékes nagydöntőjét Budapesten.

„A triatlon egy természetközeli sport, hiszen az úszás, a kerékpározás és a futás egyaránt olyan sport, amely akkor igazán élvezetes, ha szép környezetben csinálja az ember" – mondta Lányi András, a hazai szövetség elnöke a Kopaszi-gáton tartott keddi sajtótájékoztatón.

A sportvezető az MTI érdeklődésére hozzátette, hogy a kezdeti problémák jelentős része mostanra megoldódott. A versenyhelyszínek véglegesnek tekinthetőek, az engedélyeztetés zajlik, s várhatóan nem lesz abban fennakadás, így minden jelentősebb akadály elhárult a rendezés elől - mondta. Beszámolója szerint a 426 milliós költségvetésből is már csak mintegy 40 millió forint hiányzik.

„A sorozatban olyan versenyhelyszínek vannak, mint Madrid vagy éppen Sydney, így olyan pályát és befutót kellett kijelölni, amely érdekes és egyben értékes, hiszen világszerte várhatóan 200 millióan követik majd nyomon élőben a televíziós közvetítést. Szerencsére az önkormányzatok pozitívan álltak kéréseinkhez, továbbá a hazai közvetítés kérdése is megoldódott a Magyar Televíziónak köszönhetően" – jelentette ki Lányi.

A 1.5 km-es úszást a Lágymányosi-öbölben a Kopaszi-gátnál rendezik. A 40 km-es kerékpározás során onnan a Lánchídig a budai rakparton tekernek a versenyzők, majd a pesti rakparton egészen a Margit hídig elbringáznak érintve a Parlament épületét is. A kerékpározás és futás közötti depó a Roosevelt téren lesz, míg az utolsó, 10 km-es futószám a belváros utcáin zajlik, s az útvonal érinti a Szent István bazilikát.

Mányai Roland, a szervezőbizottság elnöke arról számolt be, hogy közel 4000 indulót várnak az eseményre köszönhetően annak, hogy ez az egyetlen olyan sportág, amelynél a profiknak és az amatőröknek ugyanazon az eseményen, közel azonos pályán rendezik meg a vb-t. Becslések szerint a Budapestre érkező vendégek átlagosan 4-5 napot maradnak a fővárosban, ez alatt várhatóan összesen 1 milliárd forintot költenek, s ez 250-300 millió forintos bevételt jelent az államnak.

„Természetesen azt szeretnénk, ha minél több hazai triatlonos is rajthoz állna az amatőrök között, ezért kedvezményes nevezési csomagokat dolgoztunk ki, továbbá edzéstervet is feltettünk az esemény honlapjára" – mondta Mányai, aki a vb-vel kapcsolatos közlekedési fennakadásokról megjegyezte, hogy szeptember 8-ától korlátozások, míg a hétvégén lezárások várhatók, de erről időben tájékoztatnak majd. Hozzátette, hogy cserében az autósok felújított útszakaszokat kapnak majd vissza, ugyanis az úthibákat ki kell javítani, hogy biztonságosan lehessen megrendezni a kerékpározást és a futást.

A „Zöld Triatlon" jegyében rendezendő vb azt jelenti, hogy a szervezők kívánatosnak tartják a légszennyezés csökkentését, s előtérbe helyezik az újrafelhasználást és az újrahasznosítást. Ennek szellemében a versenyzők szállítása hajóval és hibridautóval zajlik majd, a nézőket visszaváltható műanyagpohárban szolgálják ki, és lesz szelektív hulladékgyűjtés is. Ez a kezdeményezés egyezik a Magyar Olimpiai Bizottság "Irány a zöld!" elnevezésű programjával, amelynek képviseletében Erdei Zsolt profi ökölvívó, Balogh Gábor korábbi kiváló öttusázó és Bóta Kinga kajakos is résztvett a sajtótájékoztatón, s elültetett egy fát a Kopaszi-gátnál.

Legfrissebb hírek

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!; Sallói Dániel: Kanada már most büszke lehet!

E-újság
1 perce

Szombati sportműsor: már a nyolc közé jutás a tét a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
18 perce

Auf Wiedersehen! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
19 perce

Vb-füstölgések (2. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
19 perce

Messi vs. Vozinha – íme, az Argentína–Zöld-foki-szigetek meccs kezdői

Foci vb 2026
20 perce

Mat Ryanből nem lett Tim Krul, Egyiptom tizenegyesekkel búcsúztatta Ausztráliát

Foci vb 2026
27 perce

Egyiptom nyerte a tizenegyespárbajt, Ausztrália búcsúzik

Foci vb 2026
33 perce

Tizenegyesekkel dől el a továbbjutás Ausztrália és Egyiptom között

Foci vb 2026
48 perce
Ezek is érdekelhetik