Cselgáncs: egy országból ketten indulhatnak súlycsoportonként nemzetközi versenyeken

2010.01.08. 12:18
Címkék
A Nemzetközi Cselgáncsszövetség (IJF) technikai bizottságának tokiói ülésén született határozat értelmében 2010-től az olimpia kivételével minden világversenyen súlycsoportonként két versenyző képviselheti hazáját – adta hírül a judoinfo.hu internetes portál.

A javaslat Marius Vizertől, az IJF elnökétől származik, s a hagyományos világkupa-viadalok, Grand Prix- és Grand Slam-tornák mellett (ezeken eddig is ketten indulhattak országonként) az ifjúsági, junior- és felnőtt-világbajnokságon is érvénybe lép.

„Azt láttuk, hogy sok jó dzsúdósnak otthon kell maradnia, egész generációk maradnak le arról, hogy részt vehessenek a világbajnokságon. Vegyük csak a női negyvennyolc kilogrammot, ahol a japán Tani Rjoko hosszú időn keresztül egyeduralkodó volt, s ugyanez megtörténhet a férfi nehézsúlyban is, a francia Teddy Riner esetében" – vélekedett a nemezetközi szövetség sportigazgatója, Vladimir Barta.

„Azt láttuk, hogy sok jó dzsúdósnak otthon kell maradnia, egész generációk maradnak le arról, hogy részt vehessenek a világbajnokságon. Vegyük csak a női negyvennyolc kilogrammot, ahol a japán Tani Rjoko hosszú időn keresztül egyeduralkodó volt, s ugyanez megtörténhet a férfi nehézsúlyban is, a francia Teddy Riner esetében" – vélekedett a nemezetközi szövetség sportigazgatója, Vladimir Barta.

Az új szabály a mieink számára két súlycsoportban különösen kedvező lehet, hiszen az 57 és a 70 kilogrammban két-két kiemelkedő képességű dzsúdós verseng egymásssal.

Az 57 kilósoknál a junior világ- és Európa-bajnok, felnőtt vb- és Eb-bronzérmes Karakas Hedvig, illetve az U23-as és junior Európa-bajnok, felnőtt vb-bronzérmes, olimpiai hetedik helyezett Baczkó Bernadett rivalizál, míg a 70 kilósoknál a vb-ezüstérmes, junior-világbajnok Mészáros Anett ifjú kihívója az U23-as és junior Európa-bajnok Joó Abigél lesz.

Legfrissebb hírek

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
4 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingbo

Minden más foci
11 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
11 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
38 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
48 perce

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
58 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
1 órája

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
1 órája