Vitorlázás: Vadnai Benjámin a 6. helyen áll az Ázsia-bajnokságon

2009.12.14. 21:22
Címkék
25 ország 120 versenyzője vesz részt az Ázsia Bajnokságon, amely az optimist hajóosztály egyik legrangosabb versenye. Vadnai Benjámin és Vadnai Jonatán az első napon remekül kezdett a rendkívül meleg időjárás ellenére - adta hírül a Magyar Vitorlás Szövetség

Vasárnap este megtartották az Ázsia Bajnokság ünnepélyes megnyitóját. A zászlós felvonulást követően az összes résztvevő emlékplakettet kapott, és egy pazar fogadást tartottak a Langkawi szigetét jelképező óriási tengeri sas szárnyai alatt.

Hétfőn, az első versenynapon 2 futamot tartottak. Az első futamon a már megismert ÉK-i 6-8 csomós szélben jó lee rajt után Benjámin baloldalon a mezőnyre vitorlázva ötödiknek ért fel az első jelhez, pozícióját megtartva ezen a helyen be is futott. Jonatán a másik csoportban középrajt után szintén a bal oldalon 5.-nek ért fel, a hatodik helyen ért célba.

Jó kezdés után a második futamban Jonatán beragadt a rajtnál, innen csak a 21. helyre tudta magát felküzdeni, Benjámin viszont a másik csoportban 2.-3.helyen vitorlázott. A befutó előtt ketten megkerülték, így a második futamban is az ötödik helyen végzett. A harmadik futamot elrajtoltatták, de a szél teljesen átfordult, így érvénytelenítették.

Összetettben Benjámin a 6., Jonatán a 18.helyen várja a folytatást.

 

Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
25 perce

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
43 perce

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
51 perce

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
55 perce

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
1 órája

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
1 órája

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
1 órája