Vitorlázás: magyar dobogósok a maláj nemzeti bajnokságon

2009.12.11. 23:11
Címkék
Hét nemzet negyven versenyzője vett részt a maláj és az Ázsia-bajnokságot megelőző nyolc napos edzőtáborban Langkawiban. Magyarországról Vadnai Benjámin (BYC) és Vadnai Jonatán (BYC) utazott ki az eseményre, és mindketten részt is vesznek majd a december 12-én kezdődő optimist világversenyen, az Ázsia-bajnokságon.

Az edzőtáborban minden nap négy-öt óra vitorlázás mellett komoly torna és nyújtógyakorlatokat végeztek a fiúk, és három óra elméleti felkészülés is volt. A tréninget az argentin Rulo tartotta három maláj edzővel.

Az edzőtábort követte a maláj nemzeti bajnokság, ahol tíz nemzet 179 hajója állt rajthoz, köztük a világbajnokság 2. 4. 6. és 9. helyezett versenyzője is.

A négy napos rendezvényen tíz futamot rendeztek, egy nap csapatverseny volt. A futamok 6-10 csomós szélben, és igen erős, változó irányú áramlás mellett zajlottak, ezek a körülmények nem igazán kedveztek Vadnai Benjamin súlyának. Ennek ellenére a fiatal optimistes egyenletes vitorlázással az összetettben második helyezést ért el.

Vadnai Jonatán szintén a mezőny elejében vitorlázott, összetettben a 18., korosztályában második lett. A csapatversenyben is részt vettek indiai és újzélandi csapattársakkal, és nagyon élvezték az izgalmas küzdelmet a profi egységek ellen.  

Két nap pihenő után kezdődik az Ázsia-bajnokság, amelynek a maláj szövetség által nemrégen felépített központ ad otthont.

Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
39 perce

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
58 perce

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
1 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
1 órája

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
1 órája

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
1 órája