Olimpia: nincs győztese a sydneyi női 100 méteres síkfutásnak

2009.12.09. 20:14
Címkék
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerdán úgy határozott, hogy a görög Ekaterini Tanu nem kaphatja meg a 2000-es sydneyi játékok női 100 méteres síkfutószámának aranyérmét, amelyet korábban Marion Jonestól vettek el. A számnak így nincs győztese.
A NOB azok után fosztotta meg Jonest valamennyi Sydneyben szerzett medáliájától (három arany-, két bronzérem), hogy bevallotta: doppingszereket használt a versenyek idején. A helyére – a 100 métert kivéve – minden egyéni számban automatikusan a mögötte végző került: 200-on így a bahamai Pauline Davis-Thompson a győztes, a Srí Lanka-i Susanthika Jayasinghe a második, a jamaciai Beverly McDonald pedig a harmadik, míg távolugrásban az orosz Tatjana Kotova kapja a bronzérmet (a váltószámokról a fellebbezések miatt később döntenek).A 100 méterrel kapcsolatos mostani határozat nem meglepő, mert ugyan Tanu sohasem bukott meg vizsgálaton, 2004-ben, az athéni olimpián nagy botrányba keveredett, amikor Kosztasz Kenterisszel nem jelentek meg a doppingvizsgálaton egy kitalált balesetre hivatkozva. Ezért kizárták az olimpiáról, majd a tavalyi, pekingi játékokon sem engedték indulni.A 100 méteres női síkfutásnak így hivatalosan nincs 2000-es olimpiai bajnoka, viszont van két másodikja, ugyanis az eredetileg harmadik Tanya Lawrence előrelépett egy helyet, s a negyedik Marlene Ottey lett a bronzérmes. A néhány éve már szlovén állampolgár, jamaicai Otteynak ez a hatodik ötkarikás bronza.
Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
47 perce

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
1 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
1 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
1 órája

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
1 órája

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
1 órája