Gála: ma este kiderül, kik az év sportolói az újságírók szavazatai alapján

2009.12.17. 10:45
Címkék
Csütörtök este 2009 legjobb sportolóin és edzőin a világ szeme: 19 órától a Duna Televízió élőben közvetíti a Sportcsillagok Gálaestjét a Syma-csarnokból.

A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) ötvenkettedszer rendezi meg az eseményt, amelyen több mint háromszáz újságíró szavazata alapján jutalmazzák meg az év legjobb női és férfi sportolóját, valamint a legjobb csapatot, edzőt és szövetségi kapitányt. A kategóriák győztesei a hagyományoknak megfelelően vándorserleget vehetnek át, valamint egy arany Oscar-szobrot. Ennek megfelelően, ahogy azt Pajor-Gyulai László elmondta, az érintettek számára nem is közömbös az eredmény.

„Amikor a díjazottak megtudták, hogy ott lehetnek a gálán, egytől egyig nagyon boldogok voltak. A szavazásnak hatalmas presztízse van, azt viszont, hogy ki hányadik helyen végzett, még maguk az érintettek sem tudják – mondta az MSÚSZ elnöke. – Annyit azért elárulhatok, lesznek meglepetések, és az úszók, a kajakosok és az öttusázók viszik a prímet a labdarúgók mellett."

Az év legjobbjainak megjutalmazása mellett a Nemzeti Sport is készül egy kis meglepetéssel: lapunk különdíját Buzgó József főszerkesztőtől veheti át a szerencsés nyertes, akiről csak annyit mondhatunk, hogy az elmúlt időszakban különösen nagy hatást gyakorolt szerkesztőségünk életére.

A közvetítő Duna Tv is különdíjjal várja az eseményt, és az nb1.hu aranylabdája is gazdára talál - ahogy azt korábban megírtuk, Juhász Rolandnak ítélték oda a kitüntetést, ő azonban Európa-ligás mérkőzése miatt nem lehet jelen a rendezvényen.

Az est egyik fénypontjának szánták, ám sajnálatos módon nem kerülhet rá sor: Petre Cozma vehetett volna át hála- és tiszteletdíjat az MSÚSZ-tól, ám a februárban brutálisan meggyilkolt veszprémi kézilabdázó, Marian Cozma édesapja negyvenfokos lázzal fekszik egy bukaresti kórházban.

Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
17 perce

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
35 perce

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
44 perce

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
47 perce

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
54 perce

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
1 órája

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
1 órája