A Terminátor mindenkivel végzett - Schilt a csúcson

2009.12.05. 20:26
Címkék
Ahogy arról délután már beszámoltunk, a K-1 1993 óta íródó történetének legrövidebb világdöntőjére (World GP Final) került ma sor Jokohamában. A hét meccs közül csak egy ment végig, a többi első menetes KO/TKO-val ért véget. A tornát a holland Semmy Schilt nyerte meg, aki a döntőben kiütötte a marokkói Badr Harit.
SEMMY SCHILT-BADR HARI, DÖNTŐ

SEMMY SCHILT-BADR HARI, DÖNTŐ

 

A nyolcas döntő alaphangját a Badr Hari–Ruszlan Karajev csata adta meg, amelyen a marokkói két jobbcsapottal kétszer is padlóra küldte orosz ellenfelét, és mivel az új szabályok értelmében a két számolás egyből leléptetést ér, ezért 38 másodperc alatt véget lett a meccsnek.

Az esélyesek közül a negyeddöntőben Alistair Overeem aratta a legbrutálisabb győzelmet: a holland az Ewerton Teixeria elleni meccsen az első komolyabb összecsapásban úgy fejbe térdelte ellenfelét, hogy azonnal vége lett a meccsnek. A mérkőzésvezető még csak végig sem számolta a tizet, mert a brazil láthatóan még az eszméletét is elveszítette a rúgás pillanatában.

Semmy Schilt Harihoz hasonlóan a két leütéses szabálynak köszönhetően nyert az első menetben Jerome Le Banner ellen, míg az egész tornán az egyetlen összecsapás, ami végig ment, az a Remy Bonjasky Errol Zimmerman csata volt, amit a holland címvédő 3:0-s pontozással nyert meg a suriname-i harcos ellen.

Az első elődöntő egyfajta visszavágó is volt Hari és Overeem között, hiszen kettejük első csatáját tavaly decemberben a holland nyerte, azzal robbant be a K-1-köztudatba. Akkor Overeem szokatlan, közelharcra építő stílusával meg tudta lepni a marokkóit, ezúttal viszont Hari nem engedte közel magához ellenfelét, nagyon taktikusan mérkőzött. Igaz, így is többször a padlóra lökte őt Overeem, de ezzel nem sokat ért el. Amikor azonban Hari elindult, akkor kijött a két harcos közti technikai különbség, Overeem képtelen volt kivédekezni az őt érő rohamokat, és a második számolásnál a szabályoknak megfelelően automatkiusan leléptették.

BADR HARI vs. ALISTAIR OVEREEM
 

 

A másik elődöntőben a címvédő Bonjasky meg tudta lepni honfitársát, Schiltet, ugyanis egy balegyenessel gyorsan a földre küldte. A következő másodpercekben Bonjasky mindent megpróbált azért, hogy egy újabb leütéssel eldöntse a meccset, ám Schilt kivédekezte ezt az időszakot, majd még az első menetben átvette az irányítást. Térdrúgásaival teljesen lefárasztotta az első fordulóban három menetet vívó, így amúgy is fáradtabb Bonjaskyt, aki teljesen elkészült az erejével, így Schilt két leütéssel könnyedén befejezte a mérkőzést.

SEMMY SCHILT vs. REMY BONJASKY
 

 

A fogadóirodák előzetes oddsainak (Schilt végső sikerére fizették a legkevesebb pénzt, után Hari következett a sorban) megfelelően összejött tehát az álomdöntő, amelyben már három leütés kellett a leléptetéshez.

Hari kezdett jobban, ám Schilt remekül védekezett, majd előbb egy balegyenessel, aztán egy fejrúgással, végül pedig egy rúgás-ütés kombinációval küldte földre ellenfelét, amivel 1 perc 48 másodperc alatt be is fejeződött a meccs, és ezzel a nem túl szerencsés kétleütéses szabály miatt a K-1 történelem legtöbb kiütést hozó, egyúttal legrövidebb világdöntője is véget ért. A holland győztes a három meccsen összesen 5 perc 53 másodpercet töltött a ringben, ezzel megdöntötte a szintén holland Peter Aerts rekordját (06:43 perc).

Schilt tavaly nem jutott be a legjobb nyolc közé, előtte viszont három évig ő nyerte meg a világdöntőt. Mostani sikerével az ugyancsak holland (ebben a sportban majdnem minden menő holland...) Ernesto Hoost mellett Schilt az egyetlen, aki legalább négyszer világbajnoki címet szerzett.

K–1, VILÁGDÖNTŐ, JOKOHAMA
NEGYEDDÖNTŐ 
Hari (marokkói)–Karajev (orosz) K.O. az 1. menetben
Overeem (holland)–Teixeira (brazil) K.O. az 1. menetben
Schilt (holland)– Le Banner (francia) K.O. az 1. menetben
Bonjasky (holland)–Zimmerman (suriname-i) pontozással, 3:0
ELŐDÖNTŐ  
Hari–Overeem K.O. az 1. menetben
Schilt–Bonjasky K.O. az 1. menetben
DÖNTŐ  
Schilt–Hari K.O. az 1. menetben

 

Legfrissebb hírek

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
12 perce

BL-elődöntő: Atlético Madrid–Arsenal

Bajnokok Ligája
22 perce

A hazai meccseit behúzó Kaposvár lesz a Falco ellenfele a férfi kosár NB I elődöntőjében

Kosárlabda
25 perce

A második félidőben sok volt a hiba, kevés esélye maradt a Szegednek a negyeddöntő visszavágójára

Kézilabda
48 perce

PSK: nem borult a papírforma a Puskás Akadémia és a Real Madrid mérkőzésén

Minden más foci
54 perce

Budapest-kupa: a hősiesen küzdő csepelieké a trófea

Labdarúgó NB I
59 perce

Az Eger szétlövéssel győzte le a Szegedet a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
1 órája

Griezmann, Lookman és Álvarez rohamoz az Atletinél az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik