Öttusa: Heim Péter a hatalmi harc miatt visszalép az elnökjelöltségtől

MTI MTIMTI MTI
2009.11.11. 15:39
Címkék
Heim Péter visszalép a Magyar Öttusaszövetség elnöki posztjára való jelöléstől. Az üzletember szerdai közleményében azzal indokolta lépését, hogy az utóbbi időszak tapasztalatai azt mutatják, olyan hatalmi harc kezdődött meg a posztért, amelyben nem kíván részt venni.

„Sajnálatos és megdöbbentő számomra, hogy a jó szándékú, sportághoz értő, azzal önzetlenül elkötelezettek mellett jelentős számban jelentek meg a különféle ellenlobbik, amelyeknél a másik negatív színben feltüntetésén kívül önmaguk reflektorfénybe állítása volt az elsődleges szempont” – írta Heim.

Az Atticus Investments Zrt. vezérigazgatója, akinek nagybátyja Benedek Gábor, a sportág olimpiai és világbajnoka, hangsúlyozta, hogy nem kíván „egy széthúzó, egymással együttműködni nem képes szervezet élén bábként vagy békebíróként szerepet vállalni.”

A MÖSZ az év elején már tartott tisztújítást, ám az akkor megválasztott Egyed Géza október 21-én lemondott posztjáról, ezért a vezetőség november 20-ra új, „választó” közgyűlést írt ki. Az elnöki pozícióra négy jelölés érkezett a szövetséghez: Egyed mellett Simóka Beáta világbajnok öttusázót, jelenlegi általános alelnököt, sportszakállamtitkárt, Gyenesei Istvánt, az aktuális elnökség egyik alelnökét, továbbá a sportágban kevésbé ismert Szabó Lajost jelölték. Gyenesei már korábban jelezte, hogy nem kíván elnök lenni.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
5 perce

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
17 perce

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
24 perce

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
26 perce

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
28 perce

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
29 perce

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
29 perce

A 91. percben lőtt góllal nyert az Arsenal a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
37 perce
Ezek is érdekelhetik