Hegymászás: nem találják a magyar hegymászókat Szecsuánban

MTI MTIMTI MTI
2009.11.09. 12:43
Címkék
Az eltűnt magyar hegymászókat kereső csapat 5000 méteres magassági jutott, de a környéken nem találtak nyomokat és visszatértek – közölte az MTI-vel Sárközy Péter pekingi főkonzul a Szecsuán tartományi hegymászók szövetségének legfrissebb jelentése alapján.

Elmondta, a két tibetivel megerősített csapat erős távcsövekkel megvizsgálta a környéket, s közösen arra a megállapításra jutottak, hogy az 5300-5500 méteres magasságban látható jégomlást nem tudják leküzdeni, azt a jelenlegi technikával nem lehet megmászni, mozgásban lévő, veszélyes szakasz. A csapat visszatért a bázisra.

Korábban a helyi hegymászók azt valószínűsítették, hogy a magyarok ebben a magassági tartományban voltak kénytelenek megszakítani kísérletüket a több mint hatezer méteres csúcs meghódítására.

A mentés további részletei, a jövőbeni tervek egyelőre nem ismeretesek, a magyar külképviselet nem kapott információkat sem a kínai külügyminisztériumtól, sem a hadsereg helyi vezetőitől arra vonatkozóan, hogy például a helikopteres felderítés ügyében milyen tényleges intézkedésekre került sor, illetve milyen körülmények között folytatható a keresés.

Legfrissebb hírek

Szabó Levente gólja ellenére kikapott a Zaglebie Lubin – videó

Légiósok
16 perce

Férfi röplabda Extraliga: négy játszmában nyert a Szeged

Röplabda
37 perce

BL-negyeddöntő: Real Madrid–Bayern München

Bajnokok Ligája
52 perce

BL, negyeddöntő: Sporting–Arsenal

Bajnokok Ligája
52 perce

Megmaradt a BVSC döntős álma a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
1 órája

Gyász: elhunyt Mircea Lucescu, a „román futball nagymestere”

Minden más foci
1 órája

Koreai-magyar szolidaritás: az AIPS két elnökjelöltje megkoszorúzta a 2019-es dunai hajóbaleset emlékművét

Egyéb egyéni
1 órája

Kosárlabda: folytatódott a finomhangolás az U16-os fiúválogatottnál

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik