Hegymászás: a helyszínen tájékozódik az eltűntekről a pekingi magyar főkonzul

MTI MTIMTI MTI
2009.11.12. 16:15
Címkék
Részletes tájékoztatást kapott az eddigi történésekről, a négy eltűnt magyar hegymászó helyszínre jutásának körülményeiről, a kutatásról a magyar főkonzul Szecsuán tartomány székhelyén, Csengtuban - tudatta az MTI tudósítójával Sárközy Péter helyi idő szerint csütörtök este.

A helyszínen tájékozódó magyar diplomata elmondta: mind a tartományi kormányzat külügyi hivatalánál, mind a hegymászók szövetségénél részletes felvilágosítást kapott az elmúlt két hét eseményeiről. Megtudta azt is, hogy a hegymászók kínai összekötőjével rendszeres, napi SMS-kapcsolatban állapodott meg a magyar csapat. Bár október 17-i találkozásuk alkalmával a magyarok közölték, hogy megkapták az összekötő üzeneteit, addig és azután sem válaszoltak rájuk. Ezért későbbi hallgatásukból nem lehetett feltétlenül arra következtetni, hogy bajba kerültek. A megállapodás szerint október 31-én kellett volna visszatérniük, s miután ez nem történt meg, a helyi kormányzat és a hegymászók azonnal intézkedtek.

A kínai hegymászók fényképeket mutattak a magyar főkonzulnak annak a területnek, útvonalnak  környezeti változásairól, amelyen haladva a csúcs meghódítása elvben elképzelhető. A képeken jól láthatók a hatalmas hó- és jégomlások, amelyek a hegyimentők továbbjutását is akadályozták. Sárközy Péternek a kínai sportemberek, mentők elmondták, hogy 4850 méterig jutottak. Állításuk szerint ez az a magasság, ameddig ember – hegymászó –  jelen körülmények között feljuthat.

Sárközy Péter elmondta: pénteken lehetősége lesz azoknak a személyes holmiknak a megtekintésére, amelyeket a kínai hegymászók az alaptáborból lehoztak. A főkonzul Csengtuban várja a hozzátartozók képviselőit, köztük egy magyar hegymászót. Velük együtt felkeresik azt a települést, amely a legközelebb van a magyarok által meghódítani kívánt hegyhez.

A kínai szakemberek arról tájékoztatták a magyar diplomatát, hogy jelenleg két hegymászó van a helyszínen. Ők ma is megkísérelték annak a résznek a megközelítését, ahol a magyarok eltűnhettek.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
8 perce

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
20 perce

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
27 perce

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
29 perce

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
31 perce

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
32 perce

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
32 perce

A 91. percben lőtt góllal nyert az Arsenal a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
40 perce
Ezek is érdekelhetik