Bronzérmes a férfi kardcsapat Törökországban

2009.10.08. 16:03
null
Szilágyi Áron (balra) nem remegett meg az oroszok elleni meccs döntő pillanatában (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
Bronzérmet szerzett a magyar válogatott a törökországi vívó-világbajnokság csütörtöki férfi kard csapatversenyében.

A Decsi Tamás, Szilágyi Áron, Lontay Balázs, Iliász Nikolász négyes a helyosztón az orosz alakulat ellen nyert, mégpedig 45:44-re.

Az idén Európa-bajnoki negyedik magyar együttes, amely háromnegyed részben meggyezik a vb-címvédő kvartettel – Nemcsik Zsolt helyén most Iliász Nikolász szerepelt –, a dél-koreaiak és a fehéroroszok legyőzése után az elődöntőben kikapott a románoktól, így vívhatott a harmadik helyért.

A helyosztón ugyancsak megfiatalított orosz csapat állt a pást másik végében, így egyenlő esélyekkel kezdődhetett az összecsapás.


Ezúttal Decsi parádézott, mindhárom asszóját magabiztosan nyerte meg, plusz nyolcas mutatóval zárt. Lontay kétszer nyert, egyszer kikapott, összességében eggyel több tust adott, mint amennyit kapott. Az utolsó mérkőzésig remeklő Szilágyinak viszont ezúttal nem igazán ment, mindhárom asszóját elvesztette (-8), de még ez is belefért.

Utolsóként 40-34-es állásnál ment fel a pástra, ellenfele, Resetnyikov azonban fokozatosan ledolgozta az oroszok hátrányát, sőt, 43-41-re el is ment. Szilágyi innen jött vissza, 44-43-ra, majd egy akcióját elvették, ezzel 44-44-lett, a következőt azonban már - hosszas videózás után - a vezetőbíró megadta.

A döntőt Románia nyerte, miután 45–44-es sikert aratott Olaszország ellen.

VÍVÓ-VB
FÉRFI KARDCSAPAT
A 3. helyért
Magyarország–Oroszország 45:44

 

Legfrissebb hírek

Bartucz is betalált – egyre jobban játszunk Ferizajban

Kézilabda
1 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
7 perce

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
17 perce

Esik az eső Interlagosban: Antonelli már a rajtrácsra vezető körén megpördült– Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
21 perce

Vívás: bronzérmes a junior női kardcsapat a budapesti vk-n

Utánpótlássport
22 perce

Két hónap után nyert ismét tétmeccset a Sepsi

Minden más foci
32 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
46 perce

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
53 perce