RG: Kanajeva az ötödik világbajnoki aranyát nyerte, Vass Dóra a 24.

2009.09.11. 16:15
Címkék
Befejeződtek a Japánban zajló ritmikus gimnasztika világbajnokság egyéni versenyszámai, ahol Vass Dóra az összetett finálé 24. helyén zárt, együttes kéziszer-csapatunk szombaton mutatkozik be.

Pénteken a legjobb 24-be került versenyző adta elő ismét a négy gyakorlatot (karika, labda, szalag, kötél), ez alapján alakult ki a végső sorrend.

Ezen a napon a pontozók nem nekünk kedveztek, ugyanis Vass a döntőben kapta a leggyengébb pontszámokat: szalagra 23, 725-öt, kötélre 23, 825-öt, labdára 23, 8-at, míg karikára 21, 975-öt.

Együttes kéziszer-csapatunk (Dudinszky Mária, Hauser Judith, Hörcher Noémi, Kohlhoffer Fanni, Topic Daria, Tőkés Anna) pénteken a pódiumedzésen vett részt, amelyet sikeresen teljesített. A csapat holnap lép szőnyegre, az akklimatizálódás nem okozott számukra problémát.

„A labda gyakorlatom jobban sikerült, mint a selejtezőben, a többi sajnos nem. De így is nagyon boldog vagyok, hiszen két éve még a huszonnégybe kerülés is csak egy nagy álom volt” – mondta a verseny után Vass Dóra.

Az egyéni összetett versenyt az orosz Jevgenyija Kanajeva nyerte meg, aki az ötödik aranyérmét szerezte meg a vébén, korábban a négy szerdöntőben is diadalmaskodott.

RG-VILÁGBAJNOKSÁG, JAPÁN 
NŐK, EGYÉNI
1. Jevgenyija Kanajeva (Oroszország) 113.850 pont
2. Darija Kondakova (Oroszország) 113.250 pont
3. Anna Besszonova (Ukrajna) 110.375 pont
…  
24. Vass Dóra 93.300 pont

 

Legfrissebb hírek

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
3 perce

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
9 perce

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
21 perce

Vívás: vk-bronz a junior női tőrcsapattól Franciaországban

Utánpótlássport
26 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
38 perce

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
40 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
44 perce

Őrült meccsen pontot mentett, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
44 perce