Parasport: továbbra sem rendeződött az MLMS ügye

MTI MTIMTI MTI
2009.09.22. 19:14
Címkék
Simóka Bea sportszakállamtitkár kezdeményezésére kedden újra tárgyalóasztalhoz ültek az Önkormányzati Minisztériumban (ÖM) a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége (Fonesz) képviselői, ám nem sikerült rendezniük a Magyar Látássérültek és Mozgáskorlátozottak Sportszövetsége (MLMS) körüli vitás kérdéseket.

Az ÖM tájékoztatása szerint a tanácskozáson részt vett Gömöri Zsolt MPB-elnök, Nébald Rudolf Fonesz-elnök, Nagy József Fonesz-főtitkár, valamint Növényi Norbert MLMS-elnök. Az MPB és a Fonesz nem tudott megállapodni az állami támogatás mértékére vonatkozóan, noha a két ernyőszervezet feladata lett volna az egyeztetett javaslattétel.

A Magyar Látássérültek Sportszövetségéből (MLS) és a Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetségéből (MMS) létrejövő MLMS jogerős bejegyzése augusztus 31-én történt meg, a két jogelőd pedig a Fonesz tagszervezeteként működött, így ez évi támogatásuk mértékére a Fonesz tehetett javaslatot. Ahhoz, hogy az MLMS hozzájusson az állami forráshoz, az MPB-nek és a Fonesznek kellett volna egyezségre jutnia.

Mivel a nézetkülönbség nem rendeződött, Simóka Bea kedden a két sportköztestület idei támogatási szerződésének módosítását kezdeményezte.

„A rögzített keret rendelkezésre áll, de az arányokról az MPB-nek és a Fonesznek kellene határoznia, ezért fontos lenne, hogy megállapodjanak egymással" – jelentette ki múlt szerdán a szakállamtitkár. „Ha ezek a tagszervezetek nem tudnak dönteni, akkor a szakállamtitkárságnak kell megtennie" – tette hozzá, miután aznap délelőtt az MLMS sajtótájékoztatón közölte, hogy az idén még egyetlen forintot sem kapott meg a neki járó állami támogatásból, ezért csaknem 13 millió forintos adóssággal küszködik.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
3 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
3 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
4 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
5 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
5 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
6 órája
Ezek is érdekelhetik