Kajak-kenu: német siker a magyarok ellen a potsdami Kanalsprinten

2009.09.12. 19:12
Címkék
A házigazda német csapat 4–2-re legyőzte szombaton a magyarokat a Kanalsprint elnevezésű kajak-kenu viadalon.

A Potsdam belvárosában kialakított pályán a két sportági nagyhatalom versenyzői ezzel az összecsapással emlékeztek meg a 20 évvel ezelőtti határnyitásról. A Potsdam belvárosában kialakított pályán a két sportági nagyhatalom versenyzői ezzel az összecsapással emlékeztek meg a 20 évvel ezelőtti határnyitásról.

A hazai szövetség beszámolója szerint a táv 200 méter volt, a futamokat egy 12 méter széles csatornában rendezték meg, így az egy-egy elleni versenyeket a nézők is testközelben élhették meg.

"Lenyűgözött a verseny, bár Natasa esküvője miatt mondhatjuk azt is, hogy Szabó Gabival csak villámlátogatásra érkeztünk. Éppen ezért nem is voltunk annyira felkészültek, de örülök, hogy részt vehettem ezen a fontos eseményen" – mondta a kétszeres olimpiai bajnok Kovács Katalin, aki a szövetség szponzorainak köszönhetően különgéppel érkezett Potsdamba, és a verseny után fél órával már indult is vissza Szegedre, hogy részt vehessen olimpiai bajnok társa, Janics Natasa lakodalmán.

KAJAK-KENU, KANALSPRINT, POTSDAM
 
DÖNTŐK

Férfiak: K-1: 1. Ronald Rauhe, 2. Gyertyános Gergely. K-2: 1. Rauhe, Tim Wieskötter, 2. Kadler Viktor, Molnár Péter. C-1: 1. Horváth Gábor, 2. Stefan Holtz. C-2: 1. Horváth, Bozsik Attila, 2. Robert Nuck, Holtz
Nők: K-1: 1. Katrin Wagner-Augustin, 2. Kovács Katalin. K-2: 1. Fanny Fischer, Nicole Reinhardt, 2. Szabó Gabriella, Patyi Melinda

Legfrissebb hírek

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
3 perce

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
9 perce

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
21 perce

Vívás: vk-bronz a junior női tőrcsapattól Franciaországban

Utánpótlássport
26 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
38 perce

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
40 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
44 perce

Őrült meccsen pontot mentett, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
44 perce