Díjlovagló ob: Ács Róbert nyerte meg az Intermediaire II-t Pilisjászfalun

2009.09.11. 19:27
Címkék
A hagyományos nyitó versenyszámokkal kezdődött meg a Pest megyei Pilisjászfalun az idei díjlovagló országos bajnokság. A szervezők ezúttal is négy kategóriában hirdetnek majd győztest, és az már az első napon kiderült, hogy nagy harc várható a felnőtt magyar bajnoki címért.

A tavalyi győztes, Dallos Zsófia és a két évvel ezelőtti első, Ács Róbert ugyanis egyaránt a győzelem reményében készült erre a hétvégére. A háromnapos küzdelmet indító Intermediaire II. feladat végén Ács Róbert örülhetett, aki éppen legnagyobb riválisát előzte meg. A harmadik helyet a körmendi Szokola Csaba érdemelte ki. A Szent György Díjat a nehéz osztály tavalyi legjobbja, a rutinos Komjáthy György nyerte meg.

„Az Unikornis Lovarda szeretne jó házigazda lenni, és az első nap tapasztalatai alapján azt mondhatom, hogy elégedettek a résztvevők. Jó a talaj, és a lovak elhelyezését is sikerült jól megoldani" - mondta Husz Alexandra versenyigazgató.

A pilisjászfalui díjlovas hétvégére egyébként 102 lovat neveztek, és szombattól, párhuzamosan az országos bajnoksággal, a Wintermühle Kupa döntőjét is végignézhetik az érdeklődők.

 

DÍJLOVAGLÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, PILISJÁSZFALU
Szent György díj (10 induló): 1. Komjáthy György (Ádám Zoltán LK, Wolkenstern nevű lován) 67,105 százalék, 2. Ács Róbert (Ács József LSE, Feivel Mousekewitz) 66,842, 3. Sámoly Zsófia (Go Fast SHS, Winnie Bo) 66,526
Intermediaire II. feladat (8): 1. Ács Róbert (Weinzauber) 66,105, 2. Dallos Zsófia (Xenophon LK, Druppy) 65,158, 3. Szokola Csaba (Körmendi Lovas SE, Karnevál) 61,789
L8 feladat (20): 1. Vági Emese (Gödöllői LSE, London) 68,438, 2. Kappel Edit (Szilvásváradi LSKE, Favory) 65,521, 3. Schuch Lili (Xenophon LK, Akadémia Rege) 64,479
M8 feladat (20): 1. Dallos Zsófia (Agrokomplex-Faraday) 69,576, 2. Vági Emese (Discovery Hit) 66,545, 3. Ács Róbert (Life Style) 66,182

 

Legfrissebb hírek

Orth Györgyre emlékeztek egykori iskolájában

Labdarúgó NB I
16 perce

Vívás: három magyar a férfi tőrözők isztambuli vk-viadalának főtábláján

Egyéb egyéni
22 perce

Bárány Donáttal hosszabbított a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
30 perce

Véglegesítették Callum Stylesék edzőjét

Angol labdarúgás
37 perce

Nyolc frém után döntetlen Murphy és Higgins elődöntője a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
39 perce

Nincs veszélyben a komáromiak következő idényre érvényes licence

Minden más foci
1 órája

Közös fotóalbumunk a XX. századból: a Fortepan sporttémájú fotói – KS-ajánló

Képes Sport
1 órája

A magyar hokiválogatott szövetségi kapitánya szerint jó irányba tart a csapat

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik