Birkózás: sporttársak, barátok serege köszöntötte a világbajnokot

2009.09.29. 10:40
Címkék
Hétfőn késő este érkezett haza a magyar kötöttfogású birkózóválogatott a herningi világbajnokságról. Sporttársak, barátok kisebb serege zarándokolt el Ferihegyre, hogy köszöntse mindenekelőtt az aranyérmes Kiss Balázst.

Az ünneplő gyülekezetben felfedezhettük az évszázad birkózóját, az olimpiai bajnok Polyák Imrét. Nagy erőkkel vonult fel a BVSC-Dega-Tát, Balázs klubja, az élén Tóth István igazgatóval, de ott volt a mester, Kiss Ferenc, és eljött gratulálni egy régi klubtárs, az olimpiai ezüstérmes Bárdosi Sándor is.

Bacsa Ferenc „tanár úr" a Mr. Tus birkózó-sportiskola több tanulójával érkezett, mondván, hadd legyen az ünnepélyes fogadtatás élménye többletmotiváció, jövőkép a gyerekeknek.

A várakozás közben sok szó esett arról, hogy a sajtó túlhangsúlyozza az utolsó vébéarany óta eltelt tizennyolc esztendőt. Mert ennek alapján úgy tűnhet, mintha majdnem két évtizede eredménytelen lenne a sportág, pedig az utolsó vébésiker óta három olimpiai és tucatnyi Eb-aranyat szerzett.

Kiss Balázs mókával lépett ki az ajtón: kapucnit húzott a fejére, mint a profi bokszoló, amikor bevonul a terembe a meccse előtt, és mögötte magasba tartották a világbajnoki övét. Felharsant az ütemes „Szép volt, Balu!" Háromszor dobták a magasba a társak, majd jött a gratulációk hosszú sora.

A világbajnoknak persze részletesen el kellett mesélnie, mi és hogyan történt a szőnyegen, és külön is a döntő utolsó, drámai másodperceit.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Bezzecchi nyert Katarban, Márquez közel a címvédéshez

Egyéb autó-motor
8 perce

A San Siro után az Illovszky Stadionban vendégszerepel a Ferencváros

Labdarúgó NB I
15 perce

Vámos Petra öt gólt dobott, a Metz legyőzte az Odensét a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
17 perce

Ez nagyon sima volt: 14 góllal nyertünk Koszovóban

Kézilabda
17 perce

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
30 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
38 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
51 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
52 perce