Kettesfogathajtó-vb: Selyben a középmezőnyben, új az éllovas

MTI MTIMTI MTI
2009.08.21. 13:50
Címkék
Selyben Zsolt a középmezőny elejére került díjhajtásával az első szám második, pénteki napján, míg a holland Mieke van Tergouw "áttörte" a 40 hibapontos határt, s ezzel az élre állt a vasárnapig tartó kecskeméti kettesfogathajtó-világbajnokságon.

A csapatban is érdekelt Selyben vártnál gyengébb eredményében az is közrejátszott, hogy a szerdai állatorvosi vizsgálaton sántának minősítették azt a lovát, melyet éppen a díj-, továbbá az akadályhajtásban kívánt használni.

A délelőtti programban éppen utána következett az 1995-ben egyéniben vb-aranyérmes van Tergouw, aki gyönyörűen hajtott, s ezzel 40 hibapont alá került. Rajta kívül még a svájci Beat Schenk előzte meg a csütörtöki napot követően második helyezett Lázár Zoltánt, aki így jelenleg negyedik.

A péntek délutáni programban még 17 hajtó mutatkozik be, köztük négy magyar: Láng Zoltán, ifjabb Juhász László, Ling Attila és az egyéniben címvédő, illetve csapatban is érdekelt Lázár Vilmos. Utóbbi 16.30-tól szerepel a díjhajtónégyszögben.


KETTESFOGATHAJTÓ-VB

Díjhajtás, állás a péntek délelőtti program után:

1. Mieke van Tergouw (holland) 38.66 hibapont

2. Beat Schenk (svájci) 40.19

3. Sebastian Warneck (német) 41.98 hibapont

4. Lázár Zoltán 45.57

...14. Selyben Zsolt 52.35

...18. Farkas László 54.40

...26. Galambos Nándor 57.09

...33. Varga Péter 60.54

Legfrissebb hírek

Tempó volt, fantázia nem – ikszelt Udinében a Como

Olasz labdarúgás
15 perce

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
27 perce

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
44 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
55 perce

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
1 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
1 órája

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől

Angol labdarúgás
1 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlai, Kerkez és Varga is nemzetközi kupanegyeddöntőn játszhat

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik