Cselgáncs-vb: Ungvári a negyeddöntő küszöbén, Karakas a legjobb nyolc között

2009.08.27. 12:35
Címkék
A 73 kg-os Ungvári Attila a második mérkőzését is megnyerte a rotterdami cselgáncs-világbajnokság csütörtöki versenynapján.

Az idei Hungária-kupán és a moszkvai Grand Slam-viadalon bronzérmes magyar a chilei Fernando Salazar után a tádzsik Farhod Rahimovval találkozott, és az öt perc során – sok meddő földharc mellett – csak egy-egy intést láthattak a nézők. Jött tehát az aranypontig tartó hosszabbítás, amely csupán egy percet tartott, mivel a Karvaly becenévre hallgató ceglédi dzsúdós ekkor jukót érően vitte földre riválisát.

A 20 éves „kis Ungvári" a negyeddöntőért a kétszeres Eb-második izraeli Joel Razvozovval száll szembe.

Közben az 57 kg-os Karakas Hedvig a harmadik győzelmével bejutott a legjobb nyolc közé.

A 19 éves miskolci reménység a dél-koreai Csi Hje Mjung és az észt Julia Bezko után a kínai Ma Jing-nannal találkozott. Az idén Eb-bronzérmes magyar folyamatosan támadott, ellenfelét háromszor is megintették, így ekkor már vazaarira duzzadt az előny. Aztán 1:14 perccel a vége előtt Karakas – akárcsak az előző meccsén – kőkeményen leszorította riválisát, és az ellenállhatatlan ölelésben töltött 20 mp elég volt az újabb vazaarihoz, ami egyben ippont jelentett.

Karakas a negyeddöntőben a négy világkupaversenyen diadalmaskodó, Eb-második azeri Kifajat Gaszimovával néz farkasszemet.

Legfrissebb hírek

Távozott a Premier League-ből kieső Burnley edzője

Angol labdarúgás
8 perce

Hosszabbított a Dániában légióskodó 18 éves magyar kézis, megsérült az FTC leendő kapusa

Kézilabda
18 perce

Huszonhárom év után visszavonul Ashley Young

Angol labdarúgás
33 perce

Népsport: a futballkincstár legigazabb gyöngye volt

Népsport
55 perce

Mintegy húsz versennyel számol az idén a szülés után visszatérő triatlonos Kuttor-Bragmayer Zsanett

Atlétika
1 órája

Cristiano Ronaldót Messivel provokálták, de őt ez nem zavarta – megszerezte pályafutása 970. gólját

Minden más foci
1 órája

NS-partnerség: újabb díjakat kapott a Bölöni-film

Minden más foci
1 órája

Életben maradt a Pistons, Austin Reaves visszatért a Lakersbe

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik