Vitorlázás: Wossaláék nyerték meg a masters vb-t

2009.07.20. 00:28
Címkék
Az Alpok egyik legszebb taván, a St. Gilgen közelében fekvő Wolfgangsee-n rendezték meg a Soling Masters világbajnokságot, amely egyben nyílt osztrák bajnokság is volt. A viadal a Wossala-Németh-Vezér magyar egység győzelmével zárult.
Csütörtökön, a verseny első napján forgolódó szélben egy futamot tudtak megrendezni, amelyet a német Karl Haist nyert meg, a Wossala György – Németh Péter – Vezér Károly (BYC) alkotta egység a második lett. Pénteken három, szombaton kettő, és vasárnap újabb három futamot tudtak megrendezni, igaz ezek közül a szombatiak meglehetősen erős szélben és esőben zajlottak.Wossalaék már pénteken átvették a vezetést, és nagy fölénnyel meg is tartották azt. A magyar egység legnagyobb ellenfele, Carl Auteried csak a bajnokság végén szerepelt jól, igyekezete azonban csak a második helyre volt elég. Wossala-ék a masters világbajnokság mellett megnyerték az osztrák nyílt bajnokságot is, a másik magyar egység (Szűcs-Gyulai-Szűcs – BYC) pedig a 14. helyen végzett.

SOLING MASTERS VB

A VÉGEREDMÉNY
1. Wossala–Németh–Vezér (magyar)
2. Auteried–Kendler–Moser (osztrák)
3. Koch–Koch–Koch (német)

SOLING MASTERS VB

A VÉGEREDMÉNY
1. Wossala–Németh–Vezér (magyar)
2. Auteried–Kendler–Moser (osztrák)
3. Koch–Koch–Koch (német)
Legfrissebb hírek

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
5 perce

Curling vegyes páros vb: újabb magyar vereség, ezúttal a skótoktól

Egyéb egyéni
13 perce

Pat Riley 81 évesen nem a visszavonulásra, hanem egy újabb NBA-bajnoki címre összpontosít

Amerikai sportok
1 órája

Férfi röplabda: huszonkét fős keretet hirdetett a szövetségi kapitány

Röplabda
1 órája

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
1 órája

Váltó-vb: jó eredménnyel készült a női 4x100-as váltó Dél-Afrikában

Atlétika
2 órája

Ronnie O’Sullivan: Nem vagyok a sznúker rabszolgája

Egyéb egyéni
2 órája

Gyász: elhunyt Domján Árpád, korábbi válogatott vízilabdázó

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik