Vívás: aranyéremért vívhatnak férfi párbajtőrözőink az Eb-n

2009.07.19. 16:06
Címkék
Aranyéremért vívhat a svájciakkal az esti programban a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítású magyar párbajtőr-válogatott a plovdivi vívó Európa-bajnokságon.
A viadal honlapja szerint a magyarok vasárnap a hiányos 32-es táblán nem léptek pástra, majd a 16 között könnyed győzelemmel hangoltak a további feladatokra a britekkel szemben. A negyeddöntőben tíz tussal verték meg az ukránokat, és aztán az elődöntőben, az olimpiai aranyérmes Matteo Tagliariollal felálló olaszok ellen is eredményesen vívtak. A négy között – csakúgy, mint a korábbi két találkozón – Boczkó, Imre és Rédli lépett pástra, a pekingi bronzérmes olaszoknál pedig Tagliariol mellett Francesco Martinelli és Diego Confalonieri. A kilenc asszóból hatot nyertek meg a magyarok, ezzel együtt az utolsó párharcra nagyon izgalmassá vált az összecsapás: Confalonieri 29–29-nél egyenlített, a döntő találatot azonban Boczkó vitte be. A hetedik pár után amúgy már hét tussal vezettek a magyarok, innen jöttek fel az olaszok.Ebben a számban 22 csapat indult.

VÍVÓ EB, PLOVDIV

Eredmények
A 16 között: Magyarország–Nagy-Britannia 45–27
A negyeddöntőben: Svájc–Franciaország 45–32, Lengyelország–Norvégia 45–36, MAGYARORSZÁG–Ukrajna, 45–35 Olaszország–Oroszország 21–20
Az elődöntőben: Svájc–Lengyelország 42–36, MAGYARORSZÁG–Olaszország 30–29

VÍVÓ EB, PLOVDIV

Eredmények
A 16 között: Magyarország–Nagy-Britannia 45–27
A negyeddöntőben: Svájc–Franciaország 45–32, Lengyelország–Norvégia 45–36, MAGYARORSZÁG–Ukrajna, 45–35 Olaszország–Oroszország 21–20
Az elődöntőben: Svájc–Lengyelország 42–36, MAGYARORSZÁG–Olaszország 30–29
Legfrissebb hírek

MLSZ: kiderült minden... a jövő évi bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
20 perce

Váltó-vb: jó eredménnyel készült a női 4x100-as váltó Dél-Afrikában

Atlétika
43 perce

Ronnie O’Sullivan: Nem vagyok a sznúker rabszolgája

Egyéb egyéni
48 perce

Gyász: elhunyt Domján Árpád, korábbi válogatott vízilabdázó

Vízilabda
55 perce

„Szabadság, szerelem, e2 kell nekem”

Népsport
1 órája

Vb 2026: piros lap jár a vitatkozás közben a száját eltakaró játékosnak

Foci vb 2026
1 órája

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi kosár NB I: ingyenes lesz a bejutás az Alba Fehérvár mérkőzéseire

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik