Kajak-kenu: hét futamgyőzelemmel mutatkoztunk be az ifi Eb-n

2009.07.16. 20:16
Címkék
Jól szerepeltek a fiatalok a poznani U23-as és ifjúsági Európa-bajnokságon az 1000 méteres előfutamokban. Storcz Botond felnőtt, illetve Hüttner Csaba utánpótlás szövetségi kapitány versenyzői közül egy kivételével mindenki bekerült a szombati döntőkbe.
Ahogy néhány hete a felnőtteknél, most is a női futamokkal kezdődött az Európa-bajnokság. Ráadásul ugyanúgy, ahogy Kovács Katiéknál Brandenburgban, itt is minden magyar egység futamgyőzelemmel mutatkozott be. Az ifjúsági korosztályban a Graboplast Győr tehetsége, Farkasdi Ramóna nyerte meg az egyes, Vizi Orsolya és Horváth Alexandra pedig a K–2-es előfutamát. Az U23-as mezőnyben Csipes Tamara indult, és nyert futamot egyesben, párosban pedig Vizi Orsolya és Horváth Alexandra volt a legjobb.A férfi kajakosoknál fölényesen lett első futamában Szalay Tamás (U23), így egyből döntős, és az ifiknél is azonnal döntőbe került a KSI SE még serdülőkorú párosa, Székely Máté és Urbán Bence, valamint az U23-as K–4-es hajó (Dombi Rudolf, Szalay Tamás, Paumann Dániel, Hadvina Gergely).A Petrovics Máté, Holpert Ervin (U23) párosnak, Dobos Ferencnek (ifi), és a Toth, Nyemcsok, Noe, Fazekas ifinégyesnek a délutáni középfutamban is evezniük kellett, de onnan már mindannyian továbbjutottak a döntőbe. A kenusok sem hoztak szégyent a magyar színekre, ők is szereztek ugyanis futamgyőzelmeket. Délelőtt a Horváth Gergő, Nagy Péter (U23) páros nyerte meg futamát, míg délután Petko András ért elsőként célba az ifjúságiak között C–1 1000 méteren. Biztosan jutott tovább mindkét négyesünk, és az ifipáros is. Az 1000 méteres számokban egyedüliként Volein Viktornak nem sikerült a döntőbe kerülnie, ő holnap 500-on bizonyíthat. Hüttner Csaba utánpótlás-kapitány elégedetten nyilatkozott a nap végén: „Annak ellenére, hogy az ifiknél nem az A-csapattal jöttünk – akik jelenleg otthon a két hét múlva esedékes moszkvai ifi vb-re készülnek –, nagyon jól vették az első „akadályt” a versenyzők. Külön kiemelendőnek tartom Urbán Bence és Székely Máté, Vizi Orsolya és Horváth Alexandra, továbbá az egyesben rajthoz álló Farkasdi Ramóna teljesítményét.”Hüttner Csaba még azt mondta, nagyon tetszett neki a többi egység is, hiszen az erős mezőnyben mindenki a maximumot adta a pályán, és előkelő helyen került a döntőkbe. A versenyek pénteken az 500 méteres előfutamokkal folytatódnak.
Legfrissebb hírek

Tenisz: Linda Nosková győzelmével indult a WTA-vb

Tenisz
43 perce

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
48 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
53 perce

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
1 órája

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
1 órája

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
1 órája