<b>Vitorlázás: kövesse élőben a rekordmezőnnyel elrajtolt Kékszalagot</b>

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2009.07.03. 10:05
Címkék
Rekordmezőnnyel, 612 hajóval rajtolt el pénteken 9 órakor a 41. Kékszalag Balaton-kerülő vitorlásverseny mezőnye.


Európa leghosszabb tókerülő viadalán az eddigi csúcsot a tavalyi esztendő tartotta, amikor 578 hajó indult.

A leggyorsabb Balaton-kerülő címre az idén is a nyolcszoros győztes Litkey Farkas és legénysége pályázik a legnagyobb eséllyel. Azonban figyelmeztető jel lehet számukra, hogy kedden megrepedt a Lisa nevű vitorlás árboca. A csapat 2003 óta a páratlan években diadalmaskodott az 1997-ben épült Lisával, ekkor ugyanis nem lehet trapézt (kiülő keretet) használni a Kékszalagon, így nem indulhatnak a libera versenyhajók.

Litkey legfőbb kihívói között a Bodeni-tó idei körbehajózásán első Király Zsoltot (Sponsor Wanted), valamint Soponyai Gézát (Avatar) és Láng Róbertet (RC44) tartják számon.

Külön színfoltot jelent a versenyen az 1955 óta 10 óra 40 perccel rekorder Nemere II-vel induló női csapat, valamint Detre Diána, aki első női szörfösként akarja megkerülni a tavat, s teljesíteni a 150 kilométeres távot.

A 41. Kékszalag T-Mobile Nagydíj és Fesztivál csütörtökön az utánpótlás-versenyzők részére rendezett Kékpántlikával kezdődött. A parti programok között lesz Tér-Film-Zene fesztivál, koncertek, valamint repülőshow. Ezúttal is számos híresség indul a viadalon, Csiszár Jenő például Litkey csapatát „erősíti”, míg rajta kívül többek között Gundel Takács Gábor, Bagi Iván, Keleti Andrea és Dér Heni is vízre száll.

Legfrissebb hírek

Milák Kristóf országos csúccsal bronzérmes 100 gyorson

Úszás
1 perce

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
10 perce

Kajak-kenu: megvan a vb-csapat, harmincheten utaznak Poznanba

Kajak-kenu
12 perce

Kós Hubert Európa-bajnok 200 háton

Úszás
14 perce

Egygólos hátrányban a Loki a szünetben – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
15 perce

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
23 perce

Törökország nem lassít: Lukaku hivatalos a Fenerben, Vlahovics orvosira megy a Besiktashoz – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
44 perce

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
47 perce