Universiade: 133 magyar versenyző utazik Belgrádba

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.06.25. 17:46
Címkék
Népes magyar küldöttség, közel 200 fő, köztük 133 sportoló utazik a belgrádi nyári universiadéra, melyet július 1. és 12. között rendeznek meg a szerb fővárosban.
Ezt a Magyar Egyetemi-főiskolai Sportszövetség (MEFS) vezetői jelentették be szerdán a Magyar Sport Házában, az ünnepélyes eskütétel előtti sajtótájékoztatón.Frenkl Róbert, a MEFS elnöke szerint a hazai versenyzők közül a tornász Berki Krisztián lólengésben kiemelkedő esélyesnek számít, míg rajta kívül a férfi és női vízilabda-csapattól, a cselgáncsozóktól, a vívóktól és az asztaliteniszezőktől várható jó szereplés. „Lesz néhány aranyérmünk” – ígérte az elnök, aki konkrét jóslásokra nem vállalkozott, de hangsúlyozta, hogy a magyar sport általános visszaesése az universiadékon is tetten érhető, másrészt most sűrűbb lesz az európai mezőny, mint egy ázsiai helyszínen. Belgrádban 15 sportágban rendeznek versenyeket, ebből Magyarország 12-ben képviselteti magát. Frenkl örömtelinek nevezte, hogy három csapatsportágban, a vízipólón kívül női kosárlabdában, valamint első ízben női labdarúgásban is ott lesznek a magyarok.Vincze Pál csapatvezető kiemelte, hogy szigorú takarékossági intézkedések mellett is népes magyar küldöttség lehet ott Belgrádban, többek között a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásának köszönhetően. A delegáció tagjai autóbusszal utaznak, és csak a minimálisan szükséges időt töltik kint a versenyek helyszínén. Frenkl Róbert hozzátette: bár a MEFS-nek korábban akadtak likviditási gondjai, mert az idei állami támogatás csak múlt pénteken érkezett meg a szövetség számlájára, ezek az utolsó pillanatban megoldódtak, így összességében az átlagosnál jobb körülmények között készülhetnek a magyar sportolók a belgrádi viadalra. A 25. nyári universiadéra 140 országból több mint 10 ezer versenyző jelezte részvételét. Két éve, Bangkokban 152 nemzet indult, s a 85 magyar sportoló akkor két arany-, három ezüst- és egy bronzérmet nyert.A magyarok eddig 24-ből 23-szor szerepeltek a nyári universiadén, és a legjobban 1963-ban, Porto Alegrében teljesítettek, amikor 19 első, 13 második és 6 harmadik helyet értek el. A magyar egyetemi-főiskolai sportolók összmérlege mostanáig: 111 arany-, 90 ezüst- és 93 bronzérem.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
10 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
10 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
10 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
10 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
10 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
11 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
11 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
12 órája
Ezek is érdekelhetik