A hét magyar hajóból hat döntős 500 m-en az Európa-bajnokságon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.06.25. 17:46
Címkék
A hét magyar egységből hat egyből a vasárnap délutáni döntőbe került a csütörtöki 500 m-es előfutamokból a brandenburgi kajak-kenu Európa-bajnokságon, egyedül Molnár Péter (K–1) kényszerül középfutamra.
A Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajakpáros is döntős
Fotó: Czagány Balázs (archív)
A Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajakpáros is döntős
A Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajakpáros is döntős
Fotó: Czagány Balázs (archív)
A Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajakpáros is döntős

Kovács Katalin (K–1) – aki címvédőként és világbajnokként szerepel ebben a számban – csakúgy, mint délelőtt, 1000 m-en, magabiztosan nyerte futamát, s erre ezúttal szüksége is volt, mert csak a győztes került egyből a fináléba. A spanyol Teresa Portela ugyan egészen az utolsó méterekig elhitte, hogy megverheti a Domino-Honvéd kétszeres olimpiai és 23-szoros világbajnokát, a magyar azonban kézben tartotta a futamot, s a végén ő haladt át elsőként a célvonalon.

„Most versenyzem itt először, de nagyon nem tetszik ez a pálya. Nagyon hullámos, főleg 500-on volt ez zavaró” – mondta Kovács annak ellenére, hogy két győzelemmel zárta a napot.

A férfiak hasonló számában a fiatal Molnár a sok nevező miatt nem juthatott be egyből a legjobb kilenc közé, így célja csak az lehetett, hogy önbizalom-növelőként minél előrébb végezzen a futamában: a hét kajakos között végül a negyedik lett.

A délelőtt csak negyedik, olimpiai bajnok Vajda Attila (C–1) ezúttal javított, meglátszott a teljesítményén, hogy immár alábbhagyott az eső és a szél is a viadalnak otthon adó Beetzsee-n. Lendületesen lapátolva, remek hajrával utasította maga mögé riválisait, így ezen a távon már készülhet a vasárnap délutáni döntőre.

A Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakpáros úgy kapott lehetőséget tavaly kiharcolt Eb-címe megvédésére, hogy a válogatón győztes Kovács, Janics Natasa páros – előbbi egyesbeli indulása miatt – visszalépett. A fiatal – négyesben pekingi ezüstérmes – kettős egyértelműen arra törekszik, hogy ne maradjon hiányérzet a szurkolókban a kétszeres olimpiai bajnok kettős visszalépése miatt, s ezt már az első pályájukon meg is mutatták: bár csak másodikként értek be a spanyolok mögött, ezzel is egyenes ágon kvalifikálták magukat a fináléba.

Ugyanez a lehetőség ott állt a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajakpáros előtt is, igaz, nekik csak a győzelem jelentette a legjobb kilenc közé kerülést. A magyar kettős aztán nem hibázott, taktikusan lapátolva magabiztosan megnyerte futamát, így vasárnap délelőtt rápihenhet a délutáni éremcsatára.

A kenu kettesek küzdelmében egy fiatal magyar duónak, Széles Gábornak és Varga Dávidnak szoríthatott az időközben megérkezett magyar szurkolótábor, a mindenhol népszerű Beé-közép, s nem is hiába tették, ugyanis a június eleji szegedi vk-n bronzérmes egység remekül versenyezve a finálét érő második helyen ért célba.

„Jól rajtoltunk, de aztán a felevezők által keltett hullámok kibillentettek bennünket a ritmusból. Ha ez nincs, akár nyerhettünk is volna” – mondta az MTI-nek a 21 éves Varga, nála két évvel idősebb társa pedig hozzátette: a döntőben a legjobb hat között szeretnének végezni.

Zárásként az újonnan alakult Csipes Tamara, Medveczky Erika, Janics Natasa, Benedek Dalma összeállítású női kajaknégyes szállt vízre a magyarok közül. Az egység annak ellenére, hogy nem nagyon volt idő a közös gyakorlásra, megnyerve futamát egyből a fináléba került.

„Mindenki továbbjutott, ez a lényeg. Vajda délelőtti negyedik helyét sokan negatív szenzációként értékelik, de tényleg olyan volt a hajója, amelyen átcsaptak a hullámok. Azóta már a hajógyártó magasított rajta, így minden rendben lesz. Az időjárás lehetett volna jobb is, de hát ez van, reméljük a folytatásban jobb lesz” – értékelte a nyitó napot Storcz Botond szövetségi kapitány.

A TOVÁBBI PROGRAM

Péntek: 200 m-es előfutamok, 9 ó; 200 m-es középfutamok, 10:30 ó; 200 m-es döntők, 12:30 ó; 4x200 m-es K–1/C–1 váltó előfutamok, 15 ó; 4x200 m-es K–1/C–1 váltó középfutamok, 16:15 ó; 4x200 m-es K–1/C–1 váltó döntők, 17 ó
Szombat: 1000 m-es középfutamok 10 ó 1000 m-es döntők 12:45 ó
Vasárnap: 500 m-es középfutamok 10 ó 500 m-es döntők 12:25 ó
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
9 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
10 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
10 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
10 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
10 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
11 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
11 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
12 órája
Ezek is érdekelhetik