Cselgáncs vk: Hadfi Dániel ezüstérmes lett Bukarestben

2009.06.08. 00:50
Címkék
Hadfi Dániel ezüstérmet szerzett a férfi cselgáncsozók világkupa-sorozatának bukaresti állomásán.
A 100 kg-os súlycsoportban szereplő magyar dzsúdós a nemzetközi szövetség honlapja alapján előbb egy brazil, majd egy svéd versenyzőt győzött le, az elődöntőben pedig a román Daniel Mateit verte ipponnal. A 2007-es Európa-bajnok Hadfi a fináléban a cseh Lukas Krpalekkel mérkőzött, s riválisa két vazaarival nyert ellene.Vasárnap a 81 kg-ban érdekelt Csoknyai László is jól szerepelt, két győztes meccs után azonban előbb az elődöntőben, majd a bronzmérkőzésen is kikapott, így ötödik lett.Ifj. Nagysolymosi Sándor (81), Krizsán Szabolcs (81) és Farkas Bálint (100) helyezetlenül zárt.
Legfrissebb hírek

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
21 perce

Pontot rabolt az Espanyol vendégeként a kiesés elől menekülő Levante

Spanyol labdarúgás
21 perce

Vancsa Zalán duplájával elődöntős az élvonalba jutásért folyó rájátszásban a Lommel

Légiósok
36 perce

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
39 perce

Elkezdődnek a lelátófedési munkák az NB II-es Kecskemét stadionjában

Labdarúgó NB II
1 órája

A kiesés elől menekülő Soroksár pontot szerzett az élvonalba igyekvő Honvéd otthonában

Labdarúgó NB II
1 órája

Gálázva nyert, vezeti a tabellát az Újpest a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: ötödik meccs dönt a Kaposvár–DEAC párharcban

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik