Kajak-kenu vk: öt magyar aranyérem született Szegeden

2009.06.06. 16:40
Címkék
A magyar versenyzők öt első, három második és egy harmadik helyet gyűjtöttek a szegedi Mol kajak-kenu világkupaverseny szombat délutáni döntői során.
Az egyetlen 500 m-es fináléban, a női kajak négyesek küzdelmében a Paksy Tímea, Benedek Dalma, Kozák Danuta, Janics Natasa összetételű kvartett diadalmaskodott, a másik hazai egységet kizárták.A leghosszabb távon, 1000 m-en az olimpiai bajnok Vajda Attila (C–1) magabiztos versenyzéssel nyert, míg a párosoknál két arany- és két ezüstérem jutott a házigazdáknak. C–2-ben kettős magyar siker született úgy, hogy a győzelmet a Tóth Márton, Mike Róbert duó szerezte meg a Sáfrán testvérek, Mátyás és Mihály előtt, míg a kajakosoknál Kökény Roland Gönczy Gáborral másodikként futott be. A hölgyek hasonló száma Szabó Gabriella és Csipes Tamara fölényes sikerét hozta. A férfi kajak négyeseknél nagy meglepetésre a Tóth Dávid irányította magyar B-egység diadalmaskodott, a Kammerer Zoltán vezette hajó harmadikként zárt. Az öt nevezőt felvonultató kenu négyesek döntőjében egy második hely jutott a magyaroknak a Nagy, Makai, Devecseri, Széles kvartett révén.Részletek ide kattintva olvashatók.Részletek ide kattintva olvashatók.
Legfrissebb hírek

Gálázva nyert, vezeti a tabellát az Újpest a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
13 perce

Férfi kosárlabda NB I: ötödik meccs dönt a Kaposvár–DEAC párharcban

Kézilabda
20 perce

Luís Figo, Cafu, Ivan Rakitic és Juhász Roland is csapatkapitányok a BL-döntő előtti Legendák Tornáján

Bajnokok Ligája
34 perce

Képek: Sallói Dániel torontói magyarokkal találkozott

Légiósok
36 perce

Darts: Beau Greaves ismét történelmet írt, első nőként nyert PDC-versenyt

Egyéb egyéni
44 perce

Hiába vezetett és játszott fölényben, ezúttal kikapott a Topolya

Minden más foci
54 perce

Megsérült a Juventus elleni meccsen, meg kellett műteni Luka Modricot

Olasz labdarúgás
1 órája

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik