Díjazás: számos sportember vehetett át állami elismeréseket

2009.05.06. 16:41
Címkék
Számos sportoló és szakember vehetett át állami, miniszteri elismeréseket a Magyar Sport Napján Varga Zoltán sportért felelős önkormányzati minisztertől és Török Ottótól, a tárca sport szakállamtitkárságának vezetőjétől.
Az eseményen a tárca vezetője köszöntötte az ünnepség résztvevőit. Beszédében kiemelte: „talán nem túlzás kijelenteni, hogy a Magyar Sport Napján nemzetünk egyik legnagyobb sikertörténetét köszöntjük. 1875. május 6-án, a gróf Esterházy Miksa által alapított Magyar Athletikai Club Európa első szabadtéri sportversenyét rendezte meg Budapesten. Ennek a mondatnak szinte minden szava önálló értéket hordoz, hiszen a dátum, jóval megelőzi az első újkori olimpia időpontját. Ha belegondolunk abba, hogy az öreg földrész első szabadtéri sportversenyét Magyarország rendezte, és fővárosunk adott ennek otthont, akkor máris irigykedhet, és felnézhet ránk a nagyvilág. Nem csoda hát, hogy 2000. óta ez a dátum a Magyar Sport Napja.”Az elismerések átadását követően Török Ottó a sport szakállamtitkárság vezetője pohárköszöntőt mondott, melyben a magyar sportra, dicsőséges jelenére, és ha lehet még sikeresebb jövőjére emelte poharát.Az ünnepeltek névsorát a mellékelt dokumentum tartalmazza. Tekintse meg (doc formátum)!
Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányba került a „cserkészek” ellen a Tatabánya a férfi kézi Ek elődöntőjében

Kézilabda
7 perce

Európai kézilabdaligák: Pergel Andrej csapata őrzi második helyét

Kézilabda
18 perce

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
35 perce

Curling vegyes páros vb: magyar siker a csehek ellen

Téli sportok
57 perce

Kikapott a világbajnok görögöktől a világkupára készülő magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 órája

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
1 órája

Serie A: AC Milan–Juventus

Olasz labdarúgás
1 órája

La Liga: kieső helyen maradt a Sevilla

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik