Már kapható a Nemzeti Sport Magazin májusi száma

2009.05.05. 12:51
Címkék
A május 5-én megjelenő Nemzeti Sport Magazinban olvashat Détáriról, Zsiborásról, Keményről, Kovács Katiról, Vitalij Klicskóról és sok már érdekességről.
A Nemzeti Sport Magazin májusi számában az utolsó karmester, vagyis Détári Lajos szerepel a címlapsztoriban. Az izgalmas, nyolcoldalas (!) interjúból megtudjuk, az aláírt előszerződés ellenére miért nem lehetett annak idején a Juventus játékosa, és miért nem húzhatta magára a Barcelona mezét. A különleges titkok mellett egy szívszorító történet is helyet kapott a május 5-én megjelent Nemzeti Sport Magazinban.

Az újság készítői felkeresték Zsiborás Gábor hármas ikreit, akik édesapjuk halálakor (a kiváló kapus 1993-ban, a magyar válogatott egyik edzésén lett rosszul, és néhány nappal később a kórházban hunyt el) alig hatévesek voltak. A most 22 éves fiatalokat az NS Magazin stábja kivitte az MTK-pályára, ahol abba az öltözőbe is bementek, amelyben egykor az apjuk is készülődött a meccseire.

És a többi történet címszavakban: az NS Magazin összegyűjtötte minden idők 50 legjobb középpályását (figyelem, magyar is van a listán!), a május 27-i, római
BL-finálé kapcsán pedig megnézte, milyen európai kupadöntőknek adott otthont korábban az Örök Város.

A május 5-én megjelent Nemzeti Sport Magazinban hosszabb lélegzetű interjú olvasható a pólókapitány Kemény Dénessel (aki a magazin kedvéért a vadászpuskáját is elővette), a olimpiai bajnok Kovács Katalinnal, és megtudhatjuk, hogyan reagál az NBA a pénzügyi válságra. Kiderül az is, melyik Forma–1-es autón lesz magyar cég matricája, hogy mitől lett nagy bajnok a bokszoló Vitalij Klicsko, és elolvashatjuk Esterházy Péter írását is, aki mi másról mesélne, mint a labdarúgáshoz fűződő élményeiről.

Nemzeti Sport Magazin: még több sport! Keresse május 5-től az újságárusoknál!
Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányba került a „cserkészek” ellen a Tatabánya a férfi kézi Ek elődöntőjében

Kézilabda
15 perce

Európai kézilabdaligák: Pergel Andrej csapata őrzi második helyét

Kézilabda
26 perce

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
42 perce

Curling vegyes páros vb: magyar siker a csehek ellen

Téli sportok
1 órája

Kikapott a világbajnok görögöktől a világkupára készülő magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 órája

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
1 órája

Serie A: AC Milan–Juventus

Olasz labdarúgás
1 órája

La Liga: kieső helyen maradt a Sevilla

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik