Lósport: közös tulajdonba került Overdose, de magyar marad

2009.04.30. 15:50
Címkék
Egy szindikátusi megállapodás alapján közös tulajdonba került Overdose, a 12 versenyen veretlen magyar ló.
Mikóczy Zoltán, a négyéves telivér eddigi egyedüli tulajdonosa a változtatást azzal indokolta, hogy a partnerekkel jobb versenykörülmények biztosítására nyílik mód.„Megerősítem azt a hírt, hogy Overdose jobb versenykörülményeinek biztosítása céljából szindikátusi megállapodásra került sor, így a ló közös tulajdonba került. A két szerződő partnerem Czucz István és Mario Hoffmann szlovák állampolgárok – idézte Mikóczyt a PannoniaOverdose.hu oldal. – A versenyló menedzselésével kapcsolatos döntések továbbra is nálam vannak, és a jövőben is nálam maradnak. A megállapodás kizárólag a versenyló esetleges jövőbeli értékesítésének feltételeit rögzíti, tehát két új társam lényegében csak opciós jogot szerzett. A megállapodást az tette szükségessé, hogy Overdose-nak jobb körülményeket tudjak biztosítani, hogy képességeinek megfelelő környezetben tudjon felkészülni az idei versenyszezonra. Továbbá ez a megállapodás teremtette meg a Group-1-es kategóriájú versenyekben való futások megemelkedett költségeinek fedezetét.”Mikóczy Zoltán még hozzátette: „A megállapodás kiköti, hogy Overdose továbbra is Ribárszki Sándornál marad idomításban a Dunakeszi-Alagi Tréningközpontban. Azaz Overdose továbbra is magyar színekben fog versenyezni, mert a lónál a hovatartozást az dönti el, hogy mely országban áll tréningben. Többek között ez indokolta azt is, hogy Overdose-t csak később utaztatjuk Angliába, mivel ha egyhuzamban három hónapnál hosszabb időt töltene ott, már nem minősülne magyar idomításban lévőnek, számomra pedig a ló magyar volta mindennél fontosabb.”Overdose május 23-án a Haydock Parkban a százezer fontos Temple Stakes-ben mutatkozik be, s július közepéig négy verseny vár rá. Júniusban a két ascoti viadal következik öt napon belül, azután július 10-én Newmarketben áll rajthoz.
Legfrissebb hírek

Betlehem Dávid ezüstérmes az ibizai 5 kilométeres nyílt vízi úszóversenyen

Úszás
4 perce

Serie A: tizenharmadszor ikszelt az idényben a Fiorentina

Olasz labdarúgás
5 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry–FC Ajka

Labdarúgó NB II
6 perce

NB II: élő eredménykövető a 27. forduló mérkőzéseiről!

Labdarúgó NB II
7 perce

NB II: Szentlőrinc–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
9 perce

NB II: Budafoki MTE–Szeged-Csanád GA

Labdarúgó NB II
9 perce

NB I: Ferencváros–Paks

Labdarúgó NB I
10 perce

NB II: Aqvital FC Csákvár–HR-Rent Kozármisleny

Labdarúgó NB II
12 perce
Ezek is érdekelhetik