Öttusa: Kovács Sarolta és a csapat is junior-kontinensbajnok

Vágólapra másolva!
2009.04.29. 23:44
Címkék
Kovács Sarolta 5660 ponttal megnyerte az albenai junior Európa-bajnokságot, Cseh Krisztina pedig ezüstérmes lett 5624 ponttal.
A Kovács, Cseh, Tóth Adrienn összetételű csapat is az első helyen végzett a Bulgáriában rendezett kontinensviadalon.Kállai Ákos csapatvezető tájékoztatása szerint Kovács végig kiegyensúlyozottan versenyzett, az úszást megnyerte. Cseh vívásban emelkedett ki a mezőnyből, 37 győzelme mellé csupán öt vereséget gyűjtött be. Lovaglásban mindhárom magyar jól teljesített. A lövészettel kombinált futás kétharmadáig úgy tűnt, akár három magyar is állhat az egyéni verseny dobogóján, az utolsó lövészetben és futószakaszban azonban Tóth némileg visszacsúszott.
Legfrissebb hírek

Két Eb-ezüstéremmel és vb-döntővel írta tovább történetét a magyar cheerleading

Egyéb egyéni
5 perce

F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem

F1
15 perce

Wimbledon: „lengyel romboló”; „láncfűrészes mészárlás” – Swiateket ünneplik

Tenisz
22 perce

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek

Labdarúgó NB I
39 perce

Zöld-fehérben folytatja a volt újpesti Enisz Bardi – hivatalos

Minden más foci
44 perce

Hazai pályán, különleges hangulatban – ilyen volt a tiszaújvárosi triatlonfesztivál

Képes Sport
1 órája

Rekordigazolás a Leverkusennél, ő érkezett Wirtz helyére – hivatalos

Német labdarúgás
1 órája

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik