Lósport: módosították Overdose pályarekordját, de így is csúcs

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2009.04.22. 01:14
Címkék
A versenyszervező módosította Overdose vasárnapi időeredményét, így a magyar csodaló 54.6 másodpercre javította a Kincsem park 1000 méteres pályarekordját a hétmillió forint összdíjazású OTP-Hungária Nagydíjon.
A 12. futama után is veretlen négyéves mén eredeti ideje 52.6 mp volt, ezt két másodperccel rosszabbra változtatták, azonban így is a kontinens egyik legjobb teljesítménye. A korábbi pályarekordot Overdose 58 mp-cel tartotta, amelyet élete első versenyén állított fel. Overdose – hátán a világ legjobb zsokéjának tartott, belga születésű, de francia engedéllyel versenyző Christophe Soumillonnal – nyolc hosszal nyerte meg a program kilencedik futamát, amelyre becslések szerint több mint 25 000 érdeklődő volt kíváncsi. Ekkora tömeg Imperial 1963-as futása óta nem fordult meg a Kincsem parkban. „A nap egyetlen negatívuma, hogy az elavult fogadási rendszer összedőlt a túlterheltség hatására – mondta az MTI-nek Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint Imperial futásán sem voltak ennyien a Kincsem parkban. – A kilencedik és tizedik futamra megtett fogadásokat így névértéken váltották vissza. Ez nem először fordult elő, ezért szorgalmazom az országos hálózat kiépítését, és van lehetőség rá, hogy már az idén megvalósulhat ez a terv.” A magyar ló, amelynek becsült értéke ötmillió euró, május 4-én utazik Angliába, ahol júliusig négy viadal vár rá, s az ascoti versenyekre kell csúcsformába hozni.Az Overdose-zal kapcsolatos legfrissebb cikkünket itt olvashatja!

OVERDOSE FUTÁSA



(A TV2 felvétele)
Legfrissebb hírek

Milánó-Cortina 2026: az első nap – infóközpont

Téli olimpia 2026
26 perce

Mindhárom csapatunkra kulcsfontosságú meccs vár a női kézi BL-ben

Kézilabda
31 perce

Kristin királynő, a női Phelps

Népsport
44 perce

Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

Vízilabda
1 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!

Labdarúgó NB I
1 órája

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
2 órája

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
9 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
9 órája
Ezek is érdekelhetik