Díjugratás: a hétvégén évadnyitó Mesterek Tornája Kaposváron

Vágólapra másolva!
2009.03.19. 21:50
Címkék
Túlzás nélkül állítható, hogy 2009-ben a magyar lovas élet központja lesz a kaposvári Lovas Akadémia. Az idei versenynaptárból kiderül, hogy csaknem minden hétvégére jut valamilyen esemény, és több szakág országos döntőjének is a somogyi megyeszékhely ad majd otthont. A hagyományos honi évadnyitónak számító Mesterek Tornája nemzetközi díjugratóviadalt péntektől vasárnapig rendezik – rekordpénzdíjjal és nevezési csúccsal.
A Mesterek Tornája több mint két évtizede íródó sikertörténete újabb jelentős fejezettel bővül, hiszen az idén első alkalommal egy rangos, kétcsillagos nemzetközi díjugratóviadalt szerveznek a rendezvény keretein belül. Az előzetes nevezések alapján nevezési csúcs várható: már csaknem 160-en jelezték részvételi szándékukat, és 25 külföldi lovas is szerencsét próbál majd a március 20. és 22. között rendezendő viadalon.De ez még nem minden! A pénzdíj is akkora lesz, amekkora még sohasem volt Kaposváron. A versenyszámok legjobbjai között mintegy 13 millió forintot osztanak szét. Ez már akkora összeg, amelyre harapnak a nemzetközi élmezőny tagjai is. A színvonalas pályákat egy nemzetközi csapat alakítja ki, és a házigazdák bíznak benne, hogy a magyarok is jól helytállnak majd ezen az erőpróbán.

A program

Március 20., péntek
9.00 Kis kör, minősítő I
12.00 Fiatal lovak versenye
14.00 Középkör, minősítő I
16.30 Nagydíj, minősítő I

Március 21., szombat
9.00 Kis kör, minősítő II
12.00 Fiatal lovak versenye
14.00 Középkör, minősítő II
16.30 Nagydíj, minősítő II

Március 22., vasárnap
8.30 Fiatal lovak versenye
10.15 Kis kör, döntő
12.40 Középkör, döntő
15.00 Lovagolj és vezess!-show
16.30 Mesterek Tornája Nagydíj, döntő

A program

Március 20., péntek
9.00 Kis kör, minősítő I
12.00 Fiatal lovak versenye
14.00 Középkör, minősítő I
16.30 Nagydíj, minősítő I

Március 21., szombat
9.00 Kis kör, minősítő II
12.00 Fiatal lovak versenye
14.00 Középkör, minősítő II
16.30 Nagydíj, minősítő II

Március 22., vasárnap
8.30 Fiatal lovak versenye
10.15 Kis kör, döntő
12.40 Középkör, döntő
15.00 Lovagolj és vezess!-show
16.30 Mesterek Tornája Nagydíj, döntő
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Fluminense–Chelsea elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
2 órája

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
2 órája

Vöri – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

A spanyol válogatott hat gólt vágva továbbjutott a női Európa-bajnokságon; az olaszok csak ikszeltek

Minden más foci
3 órája

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
3 órája

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
4 órája

Röplabda: fölényesen verték a koszovóiakat az U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Hosszabbított kapusával a Barcelona; német válogatott támadót figyel a Bayern – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
5 órája
Ezek is érdekelhetik