Úszás: szigorít a nemzetközi szövetség úszódressz-ügyben

Vágólapra másolva!
2009.03.16. 01:48
Címkék
Már a nyári, római világbajnokságon élni fognak a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) szombaton zárult dubai ülésén jóváhagyott új szabályok – ezeket azokkal a szuperdresszekkel kapcsolatosan határoztak el, amelyek révén 2008-ban 100-nál is több világcsúcs született A FINA döntése értelmében a jövőben az úszódresszek nem fedhetik a nyakat, nem takarhatják a karokat és a bokát, maximális vastagságuk 1 mm lehet, s 2010-től a világszövetség csakis az általa hitelesített szerelésben elért világrekordokat ismeri el.
A FINA-vezérkar, a Büro arról is döntött, hogy az idén használható ruhákat e hó végéig, vagyis március 31-ig a gyártóknak ismét be kell vizsgáltatniuk, és újból engedélyeztetniük a szövetség által elfogadott svájci laboratóriumban. A FINA a „szűrővizsgálatok” után nyilvánosságra hozza a jóváhagyott, az új szabályokhoz alkalmazkodó modellek listáját, amelyekben 2010. január elsejétől versenyezhetnek majd az úszók. Az egységesítés jegyében a vizsgá(lato)n átment ruhának használat közben légmentesen követnie kell a test vonalát, azonos szabásúnak kell lennie, átalakítások, egyedi megoldások, személyre szabott darabok nem lehetnek, s egyszerre csak egy dresszt szabad felvenni. Az uszodai high-tech versenyszerelések – nevezetesen a Speedo cég LZR Racerjei – tavaly februártól majdhogynem forradalmasították az úszást, amennyiben az esztendő folyamán 108 világcsúcs született. A rivális sportruhagyártók ha késéssel is, de igyekeztek a NASA közreműködése révén űrtechnológiai segítséget is kapó amerikai szupermezeket „ellensúlyozni” saját hasonló termékeik piacra dobásával, s a „dresszháború” egyre kaotikusabb helyzetet teremtett. A FINA nem halogathatta tovább a rendcsinálást, és talán a dubai döntéseivel sikerül is megfékeznie mind a „felruházók”, mind a „felruházottak” különcsatározásait, azt a folyamatot, amelyet nem kevesen egyenesen „technológiai doppingnak” minősítettek.
Legfrissebb hírek

Női kézilabda: Dunaújvárosból érkezett balszélső Szombathelyre

Kézilabda
21 perce

A spanyol válogatott hat gólt vágott a belgáknak a női Európa-bajnokságon

Minden más foci
1 órája

Teher nélkül készülnek a tekvandó-vb-re a Márton ikrek

Egyéb egyéni
1 órája

Kapust cserélhet egymással a Veszprém és a Rhein-Neckar Löwen – sajtóhír

Kézilabda
1 órája

Babos másodszor is nyert hétfőn, vegyes párosban partnerével négy közé jutott Wimbledonban

Tenisz
1 órája

Bukások, káosz és Merlier-győzelem a harmadik szakaszon

Kerékpár
2 órája

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kosárlabda: nem volt esély a lettek ellen az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik