Cselgáncs: három magyar a negyeddöntőben, Hadfi búcsúja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.02.16. 01:14
Címkék
A 81 kg-os ifj. Nagysolymosi Sándor, Gera Csaba és Csoknyai László személyében három magyar jutott be a legjobb nyolc közé a 44. cselgáncs Hungária-kupán.
A legígéretesebb formát 81 kg-ban mutatták a hazai versenyzők vasárnap: mind a négyen hozták első két mérkőzésüket, ám Krizsán Szabolcs ezután alulmaradt argentin ellenfelével szemben. Három súlycsoporttársa azonban állta a sarat, és továbblépett a negyeddöntőbe.A 90 kg-ban korán elhullottak a magyarok, 100-ban a két állva maradt dzsúdós közül Farkas Bálint két siker után kapitulált, a legkellemetlenebb meglepetést azonban az Európa-bajnok, vb-bronzérmes Hadfi Dániel szolgáltatta. A hosszabb ideje betegséggel küzdő honvédos egy győzelem után a francia Matthieu Bataille-jal akaszkodott össze, aki váratlan módon, leszorítással verte meg őt.A legnehezebbeknél egyedül versenyben maradó Bor Barna második meccsén hosszabbítás után, egy vitatható jukóval kikapott az orosz Szoszlan Bosztyanovtól, így ő is búcsúzott.
Legfrissebb hírek

A Parma nyert, a Fiorentina maradt az utolsó helyen a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
15 perce

Menesztették az Atomerőmű kosárlabdacsapatának vezetőedzőjét

Kosárlabda
1 órája

Egy év, 365 fotó: Özbas Szofi Európa-bajnok lett, birkózóink 6 Eb-érmet hoztak haza – ilyen volt 2025 áprilisa

Egyéb egyéni
2 órája

Molnár Ádin nélkül nagy bajban lenne az MTK

Labdarúgó NB I
2 órája

FIDE-elnök: még nincs végleges döntés az orosz zászló és himnusz újbóli használata ügyében

Egyéb egyéni
2 órája

A magyar férfi vízilabda-válogatott számára Hollandiában folytatódik a felkészülés Belgrádra

Vízilabda
2 órája

Van Gerwen, Bunting, Aspinall és Van Barneveld – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása! Döntő

Egyéb egyéni
3 órája

Szabalenka és Kyrgios is izgatottan készül a nemek harcára

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik